Afrikába rettegéssel küldjük...

 Többször hallottam olyan dolgokról, hogy főként Amerikában, vagy európai országokban élő deviáns, rossz, tiszteletlen, már-már elkényeztetett gyerekeket fiatalokat elküldik Dél-Afrikába, vagy más észak-afrikai országba vagy átnevelő táborokba (ami illegális, vagy féllegális módon üzemeltetik gazdagabb országokból), vagy egy-egy ottani családhoz, ahol szigorú rend, fegyelem, (házi)munka, és a szülők, idősebbek iránti tisztelet, engedelmesség, valamint nem tűrnek semmilyen ellentmondást, lustaságot. ÉS MÉG MINDENFAJTA OKOSTELEFONT, TABLETET IS ELVESZIK TŐLÜK!!!!!!!! Ott korán kelés, és egész nap (házi)munka van, és ha valaki (még gyerek is) nem csinálja ezeket a dolgokat, enni sem kap. Állítólag ezen országok mélyen vallásosak, főképp keresztények (pl. "Tiszteld apádat, és anyádat", vagy "Aki nem dolgozik, ne is egyék" alapon működnek). Arról is hallani, hogy az ott tapasztaltak után az oda küldött gyerekek fiatalok teljesen megváltoztak, kicserélődtek, valamint nagyobb hálával, tisztelettel fordulnak a náluk idősebbek (szülők, tanárok) felé mondván, hogy megtanulták Afrikában a leckét.

Az egyetlen dolog, amit megtanultak ott, az a félelem mindenféle büntetéstől, megszégyenítéstől, veréstől, és azt, hogy nekik felnőttkorukig nincs, és nem is lehet egy szavuk se (főképp saját védelmükben nem), mivel Afrikában elvileg sokkal lazábbak (túlságosan is) a gyermekvédelmi törvények, és sokkal kisebb gyermekjogok vannak (talán nincsenek is) a vallásosság, és az ottani elmaradott kulturális, és etikai helyzet miatt. EZ KELL A GYEREKEKNEK INKÁBB, MINT A MEGÉRTŐ, KIEGYENSÚLYOZÓ, EMPATIKUS SZERETET?!?!?!?! Én a helyükben keresnék kiutat, és elfutnék a dzsungelbe, vagy a mezőbe az oroszlánokhoz, hogy azok felfaljanak, és ennyi lenne.

Kedvtelen ötletek

 Már anya is kezdi úgy érezni saját magát, ahogyan én saját magamat évtizedek óta egyre jobban.

Azt, hogy rengeteg ötlete lenne arra, mit kellene csinálnia, de egyszerűen fogy a kedve hozzá, vagy már nincs is neki.

Már nem tudjuk, hogy ezek mik lehetnek nálunk, mert egyre elviselhetetlenebbé teszi számunkra a világot, és az életünket, és egyre nagyobb szenvedést okoznak nekünk.

Már csak túlélünk mind ketten ebben a világban, amiben most élünk.

Mikor hallja meg a rólam szóló könyvsorozat írója a segélykiáltásunkat, hogy befejezze a történetemet, és végre bekerüljünk az igazi valóságba.

Ennek örülnénk a legjobban, mert már egyre nagyobb fájdalmat okoz nekem, ahogy tovább szövi a történetemet.

Egyre jobban öregszünk, talán én jobban is. Egyre több a szenny a TV-ben (főképp Főműsoridőben), és mindenhol máshol is, de hát nincs más mit nézni.

Nem tudom, hogyan legyen tovább az életem. Már alig bírjuk ezt a világnak nevezett szemétdombot.

Én a hisztis .....!!!!

 Sokszor kaptam életem során, hogy "csak hisztizek", amikor problémáim vannak, és nem értik meg.

Először az óvodában (amiről már írtam, hogy az egyetlen autista óvoda volt abban az időben), aztán az iskolában utaltak rá (akár burkoltan is), majd egy közösségben, azután egy lakóotthonban, végül egy közeli nagyobb városban elhelyezkedő munkahelyen éreztették ezt velem, hogy csak hisztik a problémáim.

Mindezt azért, mert nem tudták, talán még nem is akarták megérteni, mik zajlanak bennem, mert az emberek az autizmus jelenlétét figyelmen kívül hagyják. Egy autistától is azt várják, hogy tegye félre az autizmusát bizonyos helyzetekben (lehetőleg állandóan). Az autizmus nem egy kifogás, az a személyiség része, nem lehet ki-be kapcsolgatni sőt, az autizmus uralkodik az emberen. Valami alattvalónak voltam kezelve, nem pedig partnerként (valamennyire, valamilyen megfelelő formában).

Nem tudom, hogy kerülök-e az életem során olyan helyre, ahol megértően, partnerként szeretnek, és akarnak tanítani, foglalkozni velem.

Nem tudom, hogy édesanyámon, és még 1-2 emberen kívül lesz-e valaki, aki megért engem.

(Egyáltalán) Nincs (semmi) kedvem az e világi élethez...!!!

 Nincs semmi kedvem az élethez. Egyáltalán nincs.

Kedvtelenül telnek napjaim, (már) semmi nem is érdekel, amit ez a kitalált világ tud nyújtani, amiben most élünk, mert nem lehet valóságos, ami ennyire rossz, ahol ennyi nehézség, lehetetlenség van, ahol ennyi rossz dolog történik, és szinte semmi lehetőség az előrehaladásra.

Egyre inkább arra vágyom, hogy bekerüljek Az Igazi Valóságba, ami sokkal jobb, sokkal igazságosabb, mint ez. Már csak az ebben való hit tartja bennem a lelket, enélkül sokkal mélyebb depresszióban, és félelemben kellene élnem/élnék.

Gyűlölöm ezt a (kitalált) világot(, amiben most élünk). Már nincs miért pazarolni semmi energiát belé. Mert hogy kell lennie másik világnak, ami élhetőbb, jobb, igazságosabb, békésebb, szeretetteljesebb, megértőbb. empatikusabb, sok lehetőséggel, és bár nem tökéletes, de sokkal kevesebb rossz van benne.