2021. szeptember 15., szerda

Nyilt levél a rólam szóló könyvsorozat írójának

 Tisztelt író, aki írja a rólam, édesanyámról, és a történeteimről szóló könyvsorozatot:

Már nagyon unom az életemet, és ezt a(z egyre bolondabb) világot. Kérem Önt, hogy miután befejezte a jelenlegi kötet írását, már ne folytassa a sorozatot rólam, anyámról, és erről az alternatív idővonalú világról.
Szeretnék bekerülni az igazi valóságba, amiben sokkal jobb élet és jövő vár rám, és amiben Ön kizárólagosan létezik.
Nem szeretnék beleöregedni ebbe a világba, amit ír.
Gondolom, már (fiatal) felnőttkorában kezdte el rólam írni a sorozatot, de valószínűleg már nem fogja tudni megérni, hogy az én öregkoromat megírhassa, és mivel Ön is biztos autizmussal él, ezért nem ajánlották Önnek, hogy családot alapítson, hogy legalább az egyik gyermeke továbbvihesse a sorozatot megfogadva, hogy egészen a halálomig írja tovább, ha már Ön nem lesz.
Ha mostanában fogja befejezni a sorozatot, akkor mind nekem, mind anyának megváltás lenne.
Kérem Önt, gondolja át, hogy be kéne fejezni az egész sorozatot, utána pedig egy nagyon frappáns, nagy durranásos befejezést kéne kigondolnia (egy olyan tervet már tudok, hogy egy hófehér meteor csapódik le erre az Ön által kitalált világra).
Tudom, hogy nagyon nem hasonlítok a tényleges/igazi/abszolút valóságbéli önmagamra, aki milliárdos családból származik, ahol nyolcan testvérek, az apja 200-on felüli IQ-val rendelkezik, amit a gyerekei többsége genetikailag megörökölt, valamint a valódi önmagam szerelmes egy vagány, fiús stílusú, és szintén zseni lányba, akik együtt alapítottak családot. A valódi önmagam apja számítógépes- és videójátékfejlesztő programozó, akinek színésznő felesége van (ő anyám valódi énje), a nagy vagyon ellenére mindig mértékletes és adakozó (volt), és még ma is támogat mindent, ami a világ igazságosságát, és a rászorulókat szolgálja, amit az egyik bátyja sokáig nem vett jó néven, mert pszichopata, szociopata, önző és kapzsi volt egy hosszú nagy rehabilitáció kezdetéig, de sokat javult azóta, de minden más testvér, így a valódi énem is ezt a jótékony, bőkezű, mértékletes példát vette át apjuktól, és a valódi énem még így is felülmúlta vagyonilag az apját.
Szóval sokkal jobb élete van a valódi önmagamnak mint ahogyan Ön engem kitalált, és egyre rosszabb állapotba és helyzetbe kerít engem azzal, ahogy megír engem, valamint hogy úgy adódjon, hogy egyre kevesebb mindent ehessek, ihassak, végül lehet, hogy semmit nem lehet már.
Már sejtem, mennyire unják a való világban az Ön rólam szóló regénysorozatát, és már ők is akarják a befejezést. Úgyhogy hallgasson rájuk, és fejezze be a sorozatot.

Szeretettel és üdvözlettel:
Kovács Máté Mátyás

2021. szeptember 9., csütörtök

IDEGBEN DŐL EL...!!!

  Az, hogy egyre több mindenben, és egyre jobban elbizonytalanodom, és egyre távolabb leszek attól, hogy egyszer csak biztos legyek bármiben is, egyáltalán nem fejben dől el nálam, hanem az idegeimben, amiket ráadásul a mostani (világ)helyzetek, és az állandó időjárási változások is megtépázzák, valamint hogy egyre távolodunk attól, hogy bármilyen közösségbe kerüljek a mostani helyzet miatt.

Egyszerűen így van!! Egyre tehetetlenebb vagyok. Egyre tehetetlenebb az agyam és az idegeim (ÁLLANDÓ) cikázásai ellen.

Ha ez(ek) fejben dőln(én)e(k), el, akkor már minden ilyen biztosra menési problémámon sikerült volna már régóta felülkerekednem.

Most már egyre nagyobb idegi válságban vagyok, és ez egyre inkább kikészít!!!

Úgy látszik, hogy ezek a rossz dolgok valósággal hegedülnek az idegszálaimon. Furcsa, mi?!

Még olyan is van, hogy az ideg nálam olyan, mint egy bomba/dinamit, és az idegszálaim kanócok, amit mindig meggyújtanak a problémák, és ha a bombához/dinamithoz ér, akkor mindig robban újra és újra.

Anya szokta mondani, hogy mit hogyan kéne másképp csinálnom, hogy biztosra menjek/mehessek mindenben, amiben nem tudok jelenleg. Nos, ezek a "tanácsok" olyanok, mint egy kötél, amit ketten húznak magukhoz. Az egyik az, hogy anya mondatait felfogom ép ésszel, a másik pedig az idegi problémák, amik miatt másképp érzem, hogy megvolt-e az adott testrész mosva vagy sem fürdéskor, kézmosáskor, stb., és ez engem is zavar és aggaszt, nem csak anyát.

2021. augusztus 24., kedd

Mérges madarak "inváziója"...

 Egyre inkább azt veszem észre, hogy a közelemben repkednek galambok, és egyéb madárkák. Lassan már félelemmel kerülgetem őket, és már megijedek tőlük, amikor azt látom, hogy olyan alacsonyan szállnak, hogy akár hozzám is érhetnek, főképp az arcomhoz.

Ez olyasmi, mint amikor az Angry Birds c. számítógépes- és videójátékban a címszereplő mérges madárkák pukkasztják ki a zöld disznókat/malacokat, miután azokra csúzlival rálőtt a játékos. Épp egy ilyen helyzetben én vagyok a zöld malackák egyike, és röpködnek a piros kerek (Red), kék pici megháromszorozódni képes (Blues), sárga háromszögű (Chuck) és még sok más.

Úgy látszik, a megbolonduló világgal megbolondulnak a madarak is.

Másnál vajon van ilyen jelenség, vagy csak engem pécézett ki ilyen módon az Univerzum gonosz oldala?!

2021. augusztus 9., hétfő

"Új nap, Új remények..."

Minden estéhez úgy állok hozzá, hogy másnap legalább új nap vár, új "reményekkel", meg mindennel.

Még akkor is, hogy ha ma már több, mint 40 perc, amíg megfürdök, és biztosra megyek, hogy mindenemet megmostam-e, és kb. 23:30 lesz, mire a fogmosással is kész leszek és végre bebújhatok az ágyba, de legalább holnap új nap lesz.

Ezt azért írtam le Nektek, hogy egy jót is mondjak a rengeteg rossz mellé.

Egy nap nem rég fedeztem fel egy cikket, amiben felsorolták a depresszió, és a depresszív epizód tüneteit itt: https://femina.hu/egeszseg/depresszio-tunetei/?

  • 1./ levert, szomorú hangulat a nap nagy részében és csaknem mindennap

  • 2./ az érdeklődés és az örömérzet csökkenése, elvesztése a nap nagy részében és csaknem mindennap

  • 3./ jelentős súlycsökkenés vagy súlygyarapodás

  • 4./ álmatlanság, hajnali felébredések vagy napközbeni aluszékonyság

  • 5./ erőtlenség, kimerültség, fáradtság

  • 6./ az érdektelenség érzése, ok nélküli önvád, bűntudat

  • 7./ ideges, kapkodó vagy épp lelassult mozgás, mozdulatok

  • 8./ az összpontosításra, döntéshozásra, gondolkodásra való képtelenség

  • 9./ a halál gondolatával való intenzívebb foglalkozás


Ebből sajnos a legtöbb igaz rám (kivéve a 3-asat). Szerencsére a hitem, hogy más az igazi, abszolút valóság, nem pedig ez, amiben MOST élünk, nem hagyja, hogy egyre inkább elmélyüljek benne. Talán így ír meg engem és anyát az író, aki írja a könyvsorozatot. Ha ez is a probléma kulcsa, sajnos érdemi segítség sehol nincs. A pszichiáterek elintézik gyógyszerek {pl. nyugtató(k)} felírásával, vagy rosszabb, az egyén bolonddá nyilvánításával, és diliházba záratásával. Egy pszichológus nagy többségben sajnos nem nagyon ért az ilyesmikhez. Egy motivációs tréner pedig azt hiszi, hogy egy "Szedd össze magad!" kaliberű mondat bárkire/mindenkire hat, aki szomorú, rosszkedvű, de akár a depresszióból is képes (egy) embert kizökkenteni. Viszont ez eléggé toxikus, és csak még jobban befelé fordítja a szegény beteget.

Úgyhogy itt nem arról van szó, hogy én "nem akarom eléggé a változást", és én "nem szedem össze magam eléggé", sokkal összetettebb problémáról van szó, mint amit ennyi "lépés" megoldana. Épp ezek miatt nem vidít fel az a "tény", hogy az afrikai éhezőknek/szomjazóknak a nyomorban sokkal rosszabb, mint nekem, "mégsem boldogtalanok", hanem "megelégszenek (mind)azzal amijük van", de még az sem, hogy "legalább hazánkban nincs valamilyen életet veszélyeztető háború", ami miatt "veszélyben érezhetnénk magunkat", mert ugye ezek a szólamok is rendszeresen elhangzanak.(Viszont mindenki tisztában van azzal, hogy jelenleg mi zajlik az egész világon, köztük nálunk is. Ez a mostani helyzet még inkább a kétségbeesésbe taszítja nemcsak az olyanokat, mint én, hanem mindenkit. Tehát most még inkább irritáló és kétségbe ejtő egy-egy ilyen megjegyzés.)

Sorstársaim, akik megosztják érzéseiket, szintén hasonlókról számolnak be, mit amit én is tapasztalok. Megértés helyett kapják a kioktatást, számonkérést, elvárásokat, hogy megfeleljenek mások álmainak, igényeinek. De hogy hogyan küzdünk nap mint nap, mit érzünk, mit szeretnénk, sajnos nem érdekli a „jótanácsokat” osztogatókat. Valahogy azt látom, hogy az empátia képességének hiánya nem egyenlő az autizmus diagnózisával, mert sajnos e diagnózis nélkül élő emberek sokaságából nagyon hiányzik. Pedig a képesség arra, hogy beleképzeljük magunkat mások helyzetébe, nagyon sokat segítene a felszín alatt zajló események körülbelüli megértésében. Már csak a megértésre irányuló szándék is nagyon hasznos lenne. Erről az a kép jut eszembe, amikor mutatják a jéghegyet: csak a csúcsa látszik ki a vízből, a 90 %-a a víz alatt van, de a láthatatlan rész a nagyobb!!

Egyébként mindenki tudja, aki kicsit mélyebben tanulmányozza az autizmust, hogy ebben a műfajban a depresszió, a kényszeresség, a bizonytalanság alap jelenség. Tehát, ismét mondom, egy autistát azzal elintézni, hogy „szedd már össze magad”, „ha akarnád, tudnád”, „gondolkozz pozitívan”, stb. olyan, mintha egy haltól várnánk el, hogy biztatásunkra képes lesz fára mászni, hiszen csak akarnia kell és egyébként is vidám az élet, mert meg van a lehetősége, hogy mászhat fára :) És amikor ez nem sikerül neki, akkor jól le kell teremteni, hogy nem igaz, hogy nem tudja, hiszen csak akarnia kellene.

Ezeken el kellene gondolkodni!!! Nemdebár?!?!