Ha
depresszív, kiégett autistával -legyen gyerek, vagy felnőtt-
találkozunk, akkor amellett, hogy azt mondjuk, hogy "szedje össze
magát!", a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az, hogy nála rosszabb
sorsú (szegények, éhező afrikaiak, emberek végtagok nélkül, stb.)
emberekkel példázunk, akik úgymond "a gondjaik ellenére is képesek
boldog, teljes életet élni". Az ilyen mondatokkal csak még rosszabbul
lesz az autista, és még jobban magába fordul. A legjobb megoldás, hogy
szeretetteljes és megértő módon megvigasztaljuk őket, és segítünk
megoldást keresni a problémáikra. Mondjuk meg, hogy nyugodtan sírjanak,
ha a lelki fájdalmaik nyomasztják őket, és már nagyon muszáj nekik, mert
attól utána sokkal jobban megkönnyebbülnek, mint bármilyen kedélyjavító
(antidepresszáns) gyógyszertől. Higgyétek el, hogy egy kiadós sírás után
kitisztul a fájdalmas gondolataiktól telített fejük. A másik, hogy
tudassuk, hogy van legalább egy valaki, akire számíthat.
Gondoljátok át, megéri!!!
Mátyás
