2022. április 25., hétfő

Hirtelen felindulásból áramszünet, és egy szomorú tény

2022. árpilis 09-én délelőtt egyszer csak áramszünet lett a lakásunkban. Anya körülnézett, a lépcsőházban volt áram. Megkérdezett több lakótársat a társasházban, mindegyik azt mondta, hogy van áram náluk. Úgyhogy csak nekünk nem volt. Az egyik ismerősünk, akinek szintén abban a házban van lakása, amiben nekünk is, megnézte a lakásunkat. Aztán egyszer csak visszahozta az áramot. Bár anyagilag nem, de mégis csak nagy érvágás egy áramszünet nálunk, mert a kvarc óra, ami az én szobámban van, nehezen beállítható, mivel csak az órát lehet beállítani, a percállító gombja sajnos tönkrement benne, ezért várakozni kell, hogy minél közelebb legyen a legközelebbi kerek órához, hogy be tudjuk állítani az időt.

A másik dolog pedig egy szomorú tény, amit egy forrásból tudtunk meg. Azt, hogy a modern (okos)eszközökhöz, gépekhez az alapanyagokat a harmadik világban, 5-10 ÉVES GYEREKEKKEL BÁNYÁSZTATJÁK 12 ÓRÁS NAPI MUNKAIDŐVEL!!!!! MINDEZT MIKÖZBEN A NYUGATI, ÉS EGYÉB CIVILIZÁLT ORSZÁGOK EMBEREI A KÉSZ TERMÉKEKET ÉLVEZIK MINDENFÉLE BŰNTUDAT NÉLKÜL, TELJESEN ÖNZŐ MÓDON, MIT SEM SEJTVE A VILÁG (EGY) MÁSIK RÉSZÉN LÉVŐ NYOMORRA!!!!!
Ezért van az, hogy ha valaki egyszer felszólal az emberiség fennmaradása ellen, és az állatvilág nagyobb fontosságára az emberéé felett, egyre több megértő fülre fog találni. SŐT, országok kezdenek majd olyan születésszabályozó törvényeket hozni, mint pl. a kínai egy gyerek törvény is, de sokkal rosszabb módon. Lehet, először csak gyerekenként súlyos adókat rónának ki a családokra (ahány gyerek annyiszor egy bizonyos horribilis összeg), majd tiltott lesz a gyermeknemzés, és egy ilyen megtörténte után minden várandós nőnek kötelező lesz az abortusz. Állítkínzásért pedig először tényleges életfogytiglani börtönbüntetés, utána kicsivel később pedig halálbüntetés jár, és nem is nyomozzák ki, hogy ki a valódi tettes mondván, hogy "úgyis egy emberrel kevesebb lesz (a) Földünkön". Az állatokra testálják át szinte az összes emberi jogot. A hús-, tej-, és tojásfogyasztás szintén először életfogytiglani börtönnel, aztán halálbüntetéssel jár majd, mivel "állatellenes bűncselekménnyé" lesz nyilvánítva.
NEM VALAMI ELMEBORULÓS FANTÁZIÁLÁS EZ, HANEM NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL OLYAN ELGONDOLÁS, HOGY EZ!! LESZ!! A!! JÖVŐ!!!!

Az emberiség egyre távolabb van az igazi megoldások sorozatáról, amiben nincs is az, hogy hinni egy amúgy is ember által kreált istenben, akire lecserélték a valódi istent, akit úgy ismerünk és hívunk: Univerzum. Mert egy szekuláris, bármiféle technológiai, erkölcsi, egyéb fejlődést támogató ember is lehet még tiszta szívű, aki vagyonához mérten segíti egy igazságosabb világ megteremtésére, a bajbajutottak, nehéz sorsra jutottak megsegítésére, csak észre kell ezt venni a világnak. Ugyanúgy egy ízig-vérig vallásos, hívő ember is lehet képmutató IS!!!