Afrikába rettegéssel küldjük...

 Többször hallottam olyan dolgokról, hogy főként Amerikában, vagy európai országokban élő deviáns, rossz, tiszteletlen, már-már elkényeztetett gyerekeket fiatalokat elküldik Dél-Afrikába, vagy más észak-afrikai országba vagy átnevelő táborokba (ami illegális, vagy féllegális módon üzemeltetik gazdagabb országokból), vagy egy-egy ottani családhoz, ahol szigorú rend, fegyelem, (házi)munka, és a szülők, idősebbek iránti tisztelet, engedelmesség, valamint nem tűrnek semmilyen ellentmondást, lustaságot. ÉS MÉG MINDENFAJTA OKOSTELEFONT, TABLETET IS ELVESZIK TŐLÜK!!!!!!!! Ott korán kelés, és egész nap (házi)munka van, és ha valaki (még gyerek is) nem csinálja ezeket a dolgokat, enni sem kap. Állítólag ezen országok mélyen vallásosak, főképp keresztények (pl. "Tiszteld apádat, és anyádat", vagy "Aki nem dolgozik, ne is egyék" alapon működnek). Arról is hallani, hogy az ott tapasztaltak után az oda küldött gyerekek fiatalok teljesen megváltoztak, kicserélődtek, valamint nagyobb hálával, tisztelettel fordulnak a náluk idősebbek (szülők, tanárok) felé mondván, hogy megtanulták Afrikában a leckét.

Az egyetlen dolog, amit megtanultak ott, az a félelem mindenféle büntetéstől, megszégyenítéstől, veréstől, és azt, hogy nekik felnőttkorukig nincs, és nem is lehet egy szavuk se (főképp saját védelmükben nem), mivel Afrikában elvileg sokkal lazábbak (túlságosan is) a gyermekvédelmi törvények, és sokkal kisebb gyermekjogok vannak (talán nincsenek is) a vallásosság, és az ottani elmaradott kulturális, és etikai helyzet miatt. EZ KELL A GYEREKEKNEK INKÁBB, MINT A MEGÉRTŐ, KIEGYENSÚLYOZÓ, EMPATIKUS SZERETET?!?!?!?! Én a helyükben keresnék kiutat, és elfutnék a dzsungelbe, vagy a mezőbe az oroszlánokhoz, hogy azok felfaljanak, és ennyi lenne.

Kedvtelen ötletek

 Már anya is kezdi úgy érezni saját magát, ahogyan én saját magamat évtizedek óta egyre jobban.

Azt, hogy rengeteg ötlete lenne arra, mit kellene csinálnia, de egyszerűen fogy a kedve hozzá, vagy már nincs is neki.

Már nem tudjuk, hogy ezek mik lehetnek nálunk, mert egyre elviselhetetlenebbé teszi számunkra a világot, és az életünket, és egyre nagyobb szenvedést okoznak nekünk.

Már csak túlélünk mind ketten ebben a világban, amiben most élünk.

Mikor hallja meg a rólam szóló könyvsorozat írója a segélykiáltásunkat, hogy befejezze a történetemet, és végre bekerüljünk az igazi valóságba.

Ennek örülnénk a legjobban, mert már egyre nagyobb fájdalmat okoz nekem, ahogy tovább szövi a történetemet.

Egyre jobban öregszünk, talán én jobban is. Egyre több a szenny a TV-ben (főképp Főműsoridőben), és mindenhol máshol is, de hát nincs más mit nézni.

Nem tudom, hogyan legyen tovább az életem. Már alig bírjuk ezt a világnak nevezett szemétdombot.

Én a hisztis .....!!!!

 Sokszor kaptam életem során, hogy "csak hisztizek", amikor problémáim vannak, és nem értik meg.

Először az óvodában (amiről már írtam, hogy az egyetlen autista óvoda volt abban az időben), aztán az iskolában utaltak rá (akár burkoltan is), majd egy közösségben, azután egy lakóotthonban, végül egy közeli nagyobb városban elhelyezkedő munkahelyen éreztették ezt velem, hogy csak hisztik a problémáim.

Mindezt azért, mert nem tudták, talán még nem is akarták megérteni, mik zajlanak bennem, mert az emberek az autizmus jelenlétét figyelmen kívül hagyják. Egy autistától is azt várják, hogy tegye félre az autizmusát bizonyos helyzetekben (lehetőleg állandóan). Az autizmus nem egy kifogás, az a személyiség része, nem lehet ki-be kapcsolgatni sőt, az autizmus uralkodik az emberen. Valami alattvalónak voltam kezelve, nem pedig partnerként (valamennyire, valamilyen megfelelő formában).

Nem tudom, hogy kerülök-e az életem során olyan helyre, ahol megértően, partnerként szeretnek, és akarnak tanítani, foglalkozni velem.

Nem tudom, hogy édesanyámon, és még 1-2 emberen kívül lesz-e valaki, aki megért engem.

(Egyáltalán) Nincs (semmi) kedvem az e világi élethez...!!!

 Nincs semmi kedvem az élethez. Egyáltalán nincs.

Kedvtelenül telnek napjaim, (már) semmi nem is érdekel, amit ez a kitalált világ tud nyújtani, amiben most élünk, mert nem lehet valóságos, ami ennyire rossz, ahol ennyi nehézség, lehetetlenség van, ahol ennyi rossz dolog történik, és szinte semmi lehetőség az előrehaladásra.

Egyre inkább arra vágyom, hogy bekerüljek Az Igazi Valóságba, ami sokkal jobb, sokkal igazságosabb, mint ez. Már csak az ebben való hit tartja bennem a lelket, enélkül sokkal mélyebb depresszióban, és félelemben kellene élnem/élnék.

Gyűlölöm ezt a (kitalált) világot(, amiben most élünk). Már nincs miért pazarolni semmi energiát belé. Mert hogy kell lennie másik világnak, ami élhetőbb, jobb, igazságosabb, békésebb, szeretetteljesebb, megértőbb. empatikusabb, sok lehetőséggel, és bár nem tökéletes, de sokkal kevesebb rossz van benne.

(Vajon) Alkalmas vagyok a közösségre?!

 Nem tudom, mennyire lesz nekem bármilyen hely megfelelő!!

Nem biztos, hogy úgy tudok alkalmazkodni, hogy ne érezzem azt, hogy megvezethető birkaként kezelnek közben.

Nem tudom, hogy hogyan kérdezzek anélkül, hogy bárkinek is a lelkét megsértsem. Hogyan használjam jó célokra a gyermeki kíváncsiságomat.

Hogyan értessem meg emberekkel, hogy egy intelligens autista vagyok, akivel lehet beszélni, és ne mindenben a fejem felett döntsenek (volt már ilyen élményem közösségben).

Mit tegyek, hogy kellő empátiával, megértéssel, szeretettel forduljanak hozzám.

Hogy csináljam, hogy ne tegyem még véletlenül se pokollá a saját életemet egy ilyen helyen.

Anya azt mondta, hogy egyszer be kell költöznöm valahova, mert nem sokáig fogja bírni az idegzetem által generált dolgokat.

Nem tudom, mi legyen az életemmel.

Ahogy érzem a kényszeres dolgaimat, de nem értik meg...:

 Vannak olyan emberek, akik nem értik, hogy mi a kényszeresség/kényszerbetegség.

Értetlenül néznek, amikor közlöm, hogy ezt vagy azt muszáj megtennem, mert az idegeim ezt várják el tőlem.

Ha pl. el kell menni valahová, az nálam nem olyan egyszerű, hogy csak fogom magam és már megyek is, főleg hosszabb időre és nagyobb távolságra a biztonságot nyújtó otthonomtól.

Amikor valahová (rövidebb távra, pl. orvoshoz) elmegyek, akkor a hazajövetel után sem egyszerűen csak átöltözök és kész, hanem végig kell csinálnom egy procedúrát.

Nekem van egy forgatókönyvem, amely szerint élek, ami kiterjed az időbeosztásomra (melyik órában mit csinálok) és kiterjed a tevékenységeim sorrendjére is.

Ezt felborítani egy váratlan=a forgatókönyvben nem szereplő dolog miatt nem lehet, mert akkor nagyon frusztrált leszek.

A kényszeres tevékenységet nem lehet csak úgy ki-bekapcsolgatni, sajnos nincs rajta kapcsoló. De valamennyi időre félretenni sem lehet.

A kényszeresség csökkentésében csak akkor tudok előrelépni, ha otthon biztonságban, saját tempómban dolgozok rajta. Mert igenis dolgozok azon, hogy minél kevesebb legyen a kényszerem (már nagyon-nagyon sokat sikerült is elhagynom). Persze ezt mások ugye nem látják, hiszen nincsenek itt velünk. Itt csak mi vagyunk ketten anyával, mi küzdünk ezzel, rajtunk kívül ezt senki sem tudja.

PÁNIK!!!!!!!!

 Sokszor van, amikor kiesik a kezemből egy szem kölesgolyó, elfelejtek valamimet, amit kell, bespriccelni fertőtlenítős vízzel, akkor (a rájövetelkor) bepánikolok annyira, hogy attól anya is megijed, és mondogatja, hogy megállt egy ütem a szívében, és félő, hogy egyszer szívrohamot fog az ilyenektől kapni.

Pedig azt akarom elkerülni, hogy emiatt plusz munkára kérjem anyát, és/vagy a tisztítatlan részemből átveszi a nem tiszta dolog más szék, asztal, stb.

Többször megbeszéltük anyával, hogy szólni fog, ha valamit, bármit elfelejtek, amit szoktam, de már két alkalommal nem sikerült neki (azért, mert én hamarabb bepánikoltam, mint amikor ő felfigyelt volna a hiányra).

Amikor bepánikolok ilyenek miatt, akkor nem tudok jól reagálni úgy, hogy anya ne ijedjen meg.

Nem tudom, hogyan tartsak egyensúlyt anya (szív)egészsége, és aközött, hogy hogyan reagálok a hiányérzetekre.

Mindent megtennék én is azért, hogy minden rendben legyen, minden a szokásos kerékvágásban menjen, de sajnos nem mindig megy, és az idegeim pánikhelyzetet jelentenek, ha valami hiányosságot veszek észre UTÓLAG!!!!

Már nem tudom, hogy mit tegyünk, hogy jobban legyen az idegzetem, és jobban reagáljak az elfelejtésekre sőt, hogy ne felejtsek el ennyire dolgokat!!!!

Ilyen(ek)kor nem akarok pánikolni, de úgy érzem muszáj!!

Én a 36 (és fél) éves vénember

 Én és anya egyre inkább vesszük észre, hogy egyre jobban öregszem, mivel:

• Elfelejtek dolgokat, hogy megvoltak-e, és/vagy megcsináltam-e őket
• Fájnak az izűleteim itt/ott/amott, és nem tudjuk megmagyarázni semmi mással, csak az öregedéssel
• Nehezen mozgok, olykor darabosan is
• Hullik a hajam
• Nem látok reményt már semmiben szinte
• Hamar elfáradok dolgokban, hamar elegem lesz mindenből

A fenti jelek arra utalnak, hogy tényleg hamarabb öregszem, hiszen mi más lehet?!

Mindent elengedek!!!!!! 2

 Elengedem továbbá:

• Hogy jó legyek a videójátékokban, mivel a legjobb videójátékok túl nehezek nekem, vagy csak kiöregedtem belőle, de lehet, hogy nem jöttem bele eléggé, mert nemigen volt gyerekkoromban pénzünk rá
• Hogy bárkiben is megbízzak anyámon, és még 1-2 emberen kívül.
• Hogy jó helyre kerüljek, ahol biztonságban vagyok, és meg is értenek.
• Hogy valaha is boldog legyek.

Ezeket mind elengedem, kivéve Az Igazi Valóságot, és a felébredést a rémálomvilágból, amiben most élünk.

Ahogy egy NAGYON ÁTLAG ember látna minket...

Ha egy NAGYON ÁTLAG emberrel ismerkednénk meg, és meglátná, esetleg tanulmányozná a mi helyzeteinket, amikben most vagyunk, akkor a következőket mondaná nekünk (főként édesanyámnak):

• "Ez a fiatalember el van kényeztetve!!"
• "Csak azért depressziós, mert lusta, és nem hajlandó semmit sem csinálni!!"
• "Mindentől megóvta a fiát, kedves anyuka, még a házimunkától is, azért nem csinál semmi ilyesmit!!"
• "Ha szigorú(bb)ra fogta volna a fiát már egészen kis korában, kedves anyuka, akkor ő tudná, mit jelent az a szó, hogy "felelősség", és akkor sokkal jobban működne ez a kölök!!"
• "Az ön hibája, kedves anyuka, mivel így kudarcos lesz a fia, és az ön halála után ez fekete jövőt biztosít számára MINDÖRÖKKÉ!!"
• "Nem kellett volna hinni az ilyen szakember(féleség)eknek, akik azt mondták a fiáról, hogy autista, hitt volna azoknak, akik ezt cáfolták önnek, és "tudták", hogy csak Ön kapatta el, és óvta túl mindentől, kedves anyuka!!"
• "Csak kemény munkára kell(ene) fogni ezt a fiatal urat, és már nem lesz/lenne depressziós, és unatkozós"
• "Ha engedett volna xy vasszigorának, kedves anyuka, akkor a fia (sokkal) többre vihette volna, mert (ma már) kitartó lenne!!"
• És még sok más szemét beszólás, megnyilvánulás.

Ebből látszana meg, hogy csak egy elkényeztetett idiótát látnának bennem a NAGYON ÁTLAG emberek. Nem nézné meg, miért nem merek felelősségteljes dolgokba belevágni, miért félek a kudarcok következményeitől, meg minden.

Szerencsére leginkább csak olyanokkal vagyunk kapcsolatban, akik értik a problémá(inka)t, és amiben tudnak, segítenek.

Régi szép műsorok, Új sz*r műsorok

 Évek óta folyamatosan látom szomorúan, hogy egyre rosszabb műsorok vannak a TV-ben.

Pl. Nyerő páros, Exek csatája, Floor - Csak egy maradhat. Ott vannak még a horvát formátumból "lopott" (ezt csak VICCBŐL mondtam) Drága örökösök (és a vélhetőleg magyar adaptáció exkluzív Drága örökösök - A Visszatérés), Keresztanyu, Pokoli rokonok, amire azt a találó kifejezést mondta édesanyám, hogy "Limonádé az agynak", és igaza is van, mert tényleg ennyire gané mind. Egyetlen 21. századi sorozatot szeretem, az pedig A mi kis falunk, mert na, az tényleg jó vicces (talán viccesebb, mint annak szlovák eredetije).

Amiket nagyon szeretném, hogy visszajöjjenek, azok az olyan kabaréműsorok, mint pl. Pasik, Gálvölgyi Show, valamint családi rajzfilmek. Egyszer emlegettem anyának a Heti Hetest, és miről értesülök nem sokkal azután, arról, hogy visszatér kb. egy évtized után a Heti Hetes.

Attól tartok, a mai műsorok azért vannak, hogy a mai undorító igényeket kielégítsék. Mindez amiatt, mert annyira elbutult az emberi népség, hogy az igények is lecsökkentek az alacsony szintre. Nem kérem azt, hogy vallásos maszlagot adjanak le, mert az a másik oldala lenne a paripának. Kulturált műsorokra lenne szükség, mint régebben, amikor nem az okádék kellett az embereknek.

Nagyon elkeserít a mai TV műsor.

Hogyan, és miképp tovább...????

Előbb-utóbb be kell költöznöm valamilyen intézménybe, mert a végtelenségig nem lehet itthon maradnom több okból:
- anya idősödik, és fárad
- én egyedül nem tudom ellátni magam

Ezért jó lenne ha mi valakivel létre tudnánk hozni egy olyan lakóotthont, amelyben:

- egy személyes szobák vannak
- megbeszélik a lakókkal a problémáikat, észrevételeiket (bármilyen problémát, észrevételt, ami adódik)
- a segítők megértőek, empatikusak, és úgy alkalmazzák a szabályokat, határokat (csak úgy tudok bárkiben is megbízni)
- nem kell eltitkolni semmit senki elől, nem kell félnem
- hozzám hasonló autistáknak van kitalálva
- kiegyensúlyozóan mutatják be a feladatokat
- városias a környezet

Vajon mikor valósítható az meg, hogy mindkettőnknek megfelelő módon legyen megoldva a további életünk????

Elavuló számítógépem...

 Lassan elavult lesz teljesen a számítógépem.

Tavaly októberben véget ért a Windows 10 támogatása, és emiatt nem csinál a Microsoft újabb frissítéseket, így sérülékennyé válhat majd előbb-utóbb a gépem. Attól (is) tartok, hogy hamarosan lesz, hogy szoftverek sorra szüntetik meg a támogatást Windows 10-re, és onnantól megjelenő verziók már csak Windows 11-en lesznek telepíthetők.

Viszont ahhoz, hogy Windows 11-em legyen, ahhoz vagy fel kell fejleszteni a jelenlegi asztali számítógépemet, vagy venni egy teljesen újat. Viszont az előbbi sem sokkal olcsóbb, mint az utóbbi. Mindegyik megoldás túlhaladja az 1 millió forintot (kell új, és sokkal jobb processzor, videókártya, egyéb), viszont nincs annyi pénzünk, és nincs is honnan szerezni ennyi pénzt.

Mivel reménytelennek tűnik ennek a megoldása, ezért már csak a csodában bízhatunk.

 A Mátyással félbemaradt beszélgetés folytatása:

https://www.youtube.com/watch?v=fhRPcyvdMXw&t

ELÉG AZ ÉLET(EM)BŐL!!!!

 Elegem van az életemből:

- Már nem érdekel semmi az életben!!!!

- Csak anyában, és 1-2 emberben látok pozitívumot, senki és semmi másban!!!!

- Már nem is tudom minek születtem meg, szerintem fölöslegesen (jöttem a világra)!!!!

- Nekem csak az számít, hogy mikor lesz vége a világnak, ahogyan afelé halad!!!!

- Nekem kell előbb meghalnom, mint anya!!!!

- ÉS MINDEZEN GONDOLATOK ELLEN SENKI SEM FOG (TUDNI) ÁTTÉRÍTENI!!!!

Mi az életem értelmetlensége...??!!

 Nem tudom már azt sem, hogy minek jöttem erre a világra.

Nem tudom már azt sem, hogy mi a küldetésem azon kívül, hogy felkutassam az igazi valóságnak egy(ik) hírnökét.

Nem tudom már azt sem, hogy az autizmusom valaha is hagyni fogja-e, hogy igazából éljek, ne csak túléljek.

És még azt sem, hogy érdemes-e még a szükségesnél többet belefektetni az életembe ebben a kitalált világban, amiben most élünk.

És még azt sem, hogy 1-2 emberen (köztük anyámon) kívül valaha is találunk számomra megértő embert, aki az autista dolgomat halál komolyan veszi, és nem csak hisztiként tudja be.

És még azt sem, hogy hogyan szóljak a rólam szóló könyvsorozat írójának, aki az igazi valóságban létezik, hogy találjon ki egy ütős világvégés befejezést, és legyen vége a történetemnek, ne szője azt tovább.

SOKSZOR ÚGY ÉRZEM, HOGY EGY NAGY EMBERI HULLADÉK VAGYOK, AKI FELESLEGESEN SZÜLETETT MEG AHELYETT, HOGY ELVETÉLT VOLNA. ÉS HOGY AZ AUTIZMUSOM BÁRMILYEN KÜLDETÉSEMBEN AKADÁLYOZ, HA AZ MÉGIS VAN.

NEM TUDOM, HOGY MI HOZNA NEKEM MEGVÁLTÁST!!!!!

NEM TARTOZOM EBBE A VILÁGBA!!!! KI AKAROK JUTNI!!!! JÖJJÖN EL VÉGRE A VILÁGVÉGE!!!!

A gyermekeiket az (okos)eszközöktől féltő (sztár)szülők...:

 P!nk, Jennifer Lopez (?), Drew Barrymore, és Robbie Williams. Mindegyikükben az a közös, hogy elég sok szülővel egybevetve sajnos ők is azok táborát erősítik, akik minél inkább, minél tovább késleltetni tervezték az első okostelefon ajándékozását gyermekeik számára, mivel csak olyan kutatási eredményeket olvastak, hallottak szakemberféleségektől, hogy az okoseszközöktől (talán akár potenciális intelligencia szinttől függetlenül is, de) minden gyerek függő, hisztis, figyelmetlen, IQ csökkent (egyre csökkenő IQ-val) zombi, egyéb lesz, és minél korábban, minél fiatalabb korábban kap ilyet a gyermek, annál nagyobb ennek/ezeknek a veszélye. Viszont ha egyszercsak megkérdezik a gyerekek, hogy óvodában, iskolában miért lehet minden más gyereknek telefonja/tabletje, és nekik miért nem, az lesz az ilyen szüleinek a válasza, hogy a többi gyereket egyáltalán nem szeretik (talán szerintük utálják) a szülei?! Vagy milyen más kifogást fognak keresni, hogy meg próbálják győzni szegény gyerekeiket, hogy miért ártalmas az ő korukban a telefon, vagyis hogy miért "túl kicsik", netán "(túl) éretlenek" ezen eszközökhöz?!

El van tájolódva/tévelyedve a társadalom, az ilyen kutatókkal együtt, ugyanis saját tapasztalatom alapján elég intelligens vagyok ahhoz, hogy még sétálát/séta közben ne legyen ingerem arra, hogy állandóan a telefont nézzem, és pörgessem a közösségi felületeimet. Még a számítógépem nélkül is jól meg vagyok, amíg sétálok/sétafikálok. Amikor 1 évesen elkezdtem először TV-t (többnyire VHS kazettákon keresztül) nézni, akkor sem zombultam bele a TV képernyőbe, tudtam közben járkálni, futkározni. Sőt, a képzelőerőmet is sokat inspirálta (még ha nagy többségben képzelet is maradt). Sajnos viszont nem kutatták ki sehol, hogy mi az összefüggés abban, hogy valaki mennyire intelligens, és annak mértékében mennyire csökkenti annak az esélyét, hogy beszippantsa bármilyen képernyő, legyen az a valaki gyermek, kamasz/serdülő/tini, felnőtt. Meg azt sem, hogy az intelligens gyerekek képzelőerejét is képes inspirálni, felturbózni bármiféle képernyő, és csak a valamilyen okból arra hajlamos kis- és fiatalkorúak (nagykorúakét is) agyát "kapcsolja" ki. 

Úgy látszik, inkább a képernyők károsságát van haszna felnagyítani, mint a hasznos oldalába belekutatni.

 Hétköznapi beszélgetések címmel készült két beszélgetés velünk. 

https://www.youtube.com/watch?v=qhWgtWqlmNk

https://www.youtube.com/watch?v=Rcdf6RFSBS4&t

Vagy a videójátékok túl nehezek, vagy én vagyok ügyetlen bennük!!!

 Pár éve gondolkodtam el arról, hogy mi (lehet) a baj a videójátékokkal, főképp a régebbi klasszikusokkal.
Vagy direkt olyan nehézre csinálták őket, hogy leginkább csak a haladóbb, de főképp HARDCORE gémerek tudják végigvinni/végigcsinálni, vagy én nem vagyok elég ügyes hozzájuk (főképp amiatt, hogy a régebbieket többnyire nem, vagy csak ingyenes demó verzióban tudtam játszani, és elég silány emiatt bennük a jártasságom).

Nagyon szeretném tudni, hogy mi miatt kellene elengednem azt, hogy bármelyiket is végig tudjam játszani. Mert lehet, hogy el kell engednem ezt is, mert túlzottan szétszórt a fejem ahhoz, hogy tudjak velük foglalkozni, és ebben is kellene szakember segítsége, mint ahogy bármi másban is.

Nem tudni, hogy most mi igaz rám, és a videójátékokra is.

Lehet, hogy ha neurotipikus lennék, vagy max. asperger szindrómás az autizmus formájaként, sokkal jobban mennének akár a videójátékok. De mivel gyermekkori autizmus a diagnózisom, ezért lehet, hogy ilyen bizonytalan ez a dolog is, mint minden más is az életemben.