2016. október 15., szombat

LE A STEAM-MEL (MEG A UPLAY-JEL ÉS AZ ORIGINNEL)

Tudtátok, hogy mennyire el van cseszve a PC-s játékvilág?!
Annyira, hogy már egyre több PC játék jelenik meg úgy, hogy telepítéséhez internetkapcsolat ÉS ingyenes Steam (Ubisoft játékoknál Uplay, Electronic Arts játékoknál pedig Origin) fiók létrehozása szükséges. EGYRE INKÁBB KEZD ELTŰNNI A TELJESEN HAGYOMÁNYOS SZOFTVERHASZNÁLAT!!!! EGYRE INKÁBB CSAK DIGITÁLISAN (LETÖLTÉSBEN) LEHET MINDEN JÁTÉKOT VÁSÁROLNI!!!
Képzeljük el például az idén (2016) megjelent Doom-ot (egy 1993-as játék klasszikus mai, felturbózott változata). A PC verzió dobozában csak egy DVD formátumú lemez van. Ami már nem fér erre a lemezre fel, azt szépen a Steam diktatúrából kell ONLINE megszerezni. IGEN, A STEAM EGY DIKTATÚRA, MERT NEM ENGED SEMMI HAGYOMÁNYOSAT, HANEM KÖVETELI, HOGY ONNAN SZEREZZ JÁTÉKOKAT, MIKÖZBEN A FEJLESZTŐI AZT HISZIK, HOGY "JAJJ DE JÓ, KÉNYELMET SZEREZTÜNK A PC-S GAMEREKNEK, JEAH!!!!".
Vannak PC-s játék dobozok, amiben már LEMEZ SINCS, csak kód, amit Steam-en, Origin-en, vagy Uplay-en kell beírni és már töltődik is le a gépünkre.
A digitális disztribúció (vagy inkább "dizasztribúció") elvében alkotott jövő veszélyezteti a mai gyerekek, és tinédzserek korosztályát, mivel így a számítástechnika egyre kevésbé válik megfelelővé számukra. Nem veszik észre, hogy milyen jó volt, amikor lemezről telepített szoftvert PC-re az emberiség.
Ugyanis a játékok (a mai AAA minősítésű csúcsjátékok) lemezről való telepítése még a legrosszabb esetben is fél óra lenne szemben a digitális módszerrel, ami akár egy ilyen akár 1 vagy 2 napba is telhet.

Az alábbi kifogásokat szoktam hallani a digitális szoftvervásárlás mellett:

  • Környezetkímélő, mert nem kell hozzá lemezt venni, nem karcolódik meg, nem törik össze, és egyéb komolyabb baja sem esik neki.
    Megoldás: MINŐSÉGI, EREDETI LEMEZT KELL VENNI, ÉS AKKOR NEM ROMLIK EL SOKÁIG. EGY RENDES FELHASZNÁLÓ VIGYÁZ, HOGY NE LEGYEN EGYÉB BAJA A LEMEZNEK!!!
  • Praktikus, mert nem kell elmenni a boltba megvenni a lemezt, rendelés esetén pedig napokat várni, míg a csomag megérkezik. Csak rákattintunk és már indul is a letöltés
    Probléma: EZ INKÁBB KÉNYELMES, MINT "PRAKTIKUS", MERT EZ SOK EMBERT LUSTASÁGRA ÖSZTÖNÖZ, MERT NEM KELL FELEMELNI A (EGYES ESETEKBEN NAGY) HÁTSÓNKAT, HOGY MEGVÁSÁROLJUK KEDVENC JÁTÉKAINKAT!!!
    Megoldás: HA NEM AKARUNK KIMOZDULNI, AKKOR INKÁBB RENDELJÜK MEG, MERT ABBA AZ 1-2 NAPBA, AMÍG A CSOMAG MEGJÖN, AKÁR A DIGITÁLIS LETÖLTÉS IS BELETELHET!!
  • Végleg megmarad a játék a fiókunkban, így ha több gépen játszunk akkor ugyanúgy letölthetjük mindegyikre. Ráadásul akkor sincs "bukta", ha eltörik a lemez, és már nem tudjuk játszani a játékot.
    Probléma: MI LESZ, HA A JÁTÉKOT NEM TUDJUK VÉGIGVINNI, MERT MÉG A LEGKÖNNYEBB FOKOZATON (HA VAN VÁLASZTÉK NEHÉZSÉGI FOKOZATRA) IS KIFOG RAJTUNK. VAGY AKÁR MEGUNJUK, DE NEM TUDJUK ELCSERÉLNI!? AKKOR A PÉNZÜNK (KÁRTYA ESETÉN A KREDITÜNK) VAN ODA, NEMDEBÁR?!
  • Már nem férnek a DVD-kre a mai játékok a többnyire kb. 20-25GB méretükkel.
    Megoldás: VEZESSÜK BE A PC JÁTÉKOKRA IS A BLU-RAY FORMÁTUMOT, ÍGY MAX. 3 BLU-RAY LEMEZRE RÁFÉR EGY CSÚCSJÁTÉK!!!
  • Nem tudják ellopni a digitális játékokat a kalózok, és így nem károsodnak a játékfejlesztők.
    Vélemény: MIÉRT?! HÁNY CÉGET SIKERÜLT A KALÓZOKNAK TÖNKRETENNIÜK TETTEIKKEL?! OKÉ, A CÉGEKNEK KÁRT OKOZNAK, DE NEM OLYAN NAGYOT, HOGY NE TUDJANAK MEGÉLNI ÉS BE KELLJEN ZÁRNIUK!! SOK CÉG TÚLÉLT SZOFTVERKALÓZKODÁST.
  • Végezetül: A játékfejlesztő cégeknek nem kell pénzt "pazarolni" a lemezek gyártására. Minden költségvetésüket a projektjükre fordíthatják.
    Vélemény: EDDIG HÁNY CÉGNEK OKOZOTT GONDOT. A 90-ES ÉVEKBEN, AMIKOR MÉG NEM VOLT SEMMILYEN DIGITÁLIS (KATASZTRÓ)FORGALMAZÁS, SIMÁN MEG TUDTA MINDEN FEJLESZTŐ OLDANI, NEM?!
Mi lenne, ha a játékokat ha hagyományosan is fel lehetne telepíteni, utána utólag felregisztrálni a Steam-re választható módon, nem pedig kötelezőképpen!!?
A másik, hogy a játékoknak lehetnének olyan extráik, amit csak a lemezes verzióban lehetne elérhető?!

Ez az online élet tönkreteszi a számítógépes játékok világát.
Még szerencse, hogy (bár azt is telepítéssel, de többnyire) hagyományos formában lehet használni a konzoljátékokat (a mai konzolokra). Pont a PC fajul el a "mindent csak digitálisan!!" irányába. :-(

Ha majd el tudok indulni a szoftverfejlesztés és az animáció útján, akkor mindent a hagyományos formában fogok csak forgalmazni. NEM ENGEDEK A STEAM DIKTATÚRÁNAK!!!! Lesz egy hasonló platformom, mint pl. a Steam. DE a hagyományos telepítés után arra a platformra ráér majd felregisztrálni a terméket.
Lesz limitáltan Digitális forgalmazási lehetőség, de a kizárólag digitális játékokra kiteszek figyelmeztetést, hogy csak digitálisan elérhető.
VISSZAHOZOM A HAGYOMÁNYOS LEMEZES TELEPÍTÉST ÉS A HAGYOMÁNYOS TERMÉKKULCS RENDSZERT, AZ ELÉG!!!!!!

Remélhetőleg sikerül!!! 

Mátyás

2016. május 12., csütörtök

Ezért NE "példázz" egy depresszív autistának!!!

Ha depresszív, kiégett autistával -legyen gyerek, vagy felnőtt- találkozunk, akkor amellett, hogy azt mondjuk, hogy "szedje össze magát!", a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az, hogy nála rosszabb sorsú (szegények, éhező afrikaiak, emberek végtagok nélkül, stb.) emberekkel példázunk, akik úgymond "a gondjaik ellenére is képesek boldog, teljes életet élni". Az ilyen mondatokkal csak még rosszabbul lesz az autista, és még jobban magába fordul. A legjobb megoldás, hogy szeretetteljes és megértő módon megvigasztaljuk őket, és segítünk megoldást keresni a problémáikra. Mondjuk meg, hogy nyugodtan sírjanak, ha a lelki fájdalmaik nyomasztják őket, és már nagyon muszáj nekik, mert attól utána sokkal jobban megkönnyebbülnek, mint bármilyen kedélyjavító (antidepresszáns) gyógyszertől. Higgyétek el, hogy egy kiadós sírás után kitisztul a fájdalmas gondolataiktól telített fejük. A másik, hogy tudassuk, hogy van legalább egy valaki, akire számíthat.
Gondoljátok át, megéri!!!
Mátyás

2016. február 17., szerda

Ajándék
Ajándékot jó kapni. Általában mindenki szeret is kapni. Minden ajándék meglepetés, hiszen ezért ajándék.
Van az úgy, hogy az ajándék problémába csomagolva érkezik. Minél nagyobb az ajándék, annál nagyobb a csomagolóanyag. Ha rétegről rétegre szépen, óvatosan elkezdjük lebontani, nem pedig egyben tépjük le a csomagolást, amíg rátalálunk az ajándékra, a csomagolóanyag színeiben és mintázatában is tudunk gyönyörködni. És ezeken keresztül  meg tudjuk érteni, még inkább tudjuk értékelni az ajándékot, amit kaptunk. 
Bánjunk óvatosan  a csomagolással, mert ha a feleslegesnek hitt borítást  durván letépjük, félredobjuk, az ajándékunk is megsérülhet. 
Vigyázzunk az értékre.

2016. február 7., vasárnap

Van egy álmom

Kovács M. Mátyás vagyok, 26 éves, autista. 
Jelenleg egy nagyszerű autista lakóotthonban élek, 7 éve, ahol életem minden területén hatalmas fejlődésen mentem keresztül. Azonban úgy tűnik, most már ez kevés nekem. Édesanyám egyedül tesz meg mindent azért, hogy nekem, nekünk meglegyen, amire szükségünk van. Mindig mindent elintéz, mindig megtalálja a megoldásokat az éppen felmerülő problémákra. Nagyon kitartó, csak pozitívan hajlandó hozzáállni dolgokhoz. Aki lehúzza, negatív, azzal megszakítja a kapcsolatot, mert nem engedheti meg, hogy eltérítsék a céljától. 
Egyetlen gondunk van csak, hogy nem rendelkezünk annyi pénzzel, hogy létre tudjunk hozni egy autista egyesületet olyan autistáknak, mint én, akik nagyon intelligensek, rugalmasak és ügyesek és kis segítséggel már tudnának szinte önálló életet élni. 
Az álmom  -édesanyámmal együtt az álmunk- hogy valaki társul hozzánk és segít nekünk ebben, mert tudjuk, hogy ez nem kevés pénzt igényel. Ezért jó lenne, ha akadna, aki támogat minket ebben, megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik és egy jó, hasznos és hiánypótló ügyet hajlandó lenne ezzel támogatni. 

Az az elképzelésünk, hogy először egy napközi otthon jellegű lehetőséget hoznánk létre és ebből kifejlesztenénk egy lakóotthon építését. 

Ez a néhány sor csak tájékoztató az álmunkról, akit bővebben érdekel, az keressen meg minket és szívesen megbeszéljük vele a részleteket. 

Elérhetőségünk : zsuzsannat42@gmail.com

2016. január 20., szerda


 Kedves Olvasó !
Hoztam ezt a  tanmesét, ami nekem nagyon sokat segített, amikor már túltengtek a jó tanácsot osztogatók körülöttem.
Soha ne foglalkozzunk azzal, hogy mit mond a környezet, mindig hallgassunk érzéseinkre. Legjobb érzékelőrendszer az édesanya szíve, lelke. Amit az súg neki, azt kell tennie. A külvilág mindig talál hibát, mindig lesz, amit jobban tudnak, mindig lesz kéretlen tanácsadó, aki partvonalon kívülről könnyen osztogatja jobbnál jobb ötleteit.

A molnár, a fia, meg a szamár

Molnár gazda nagyvásárból
Vidám kedvvel tart haza,
Olcsón jutott birtokába,
Füleske, a szamara.

Szürke csacsi poroszkál,
Molnár gazda meg pipál,
Kettejük közt somfabottal
Bandukolgat kicsi Pál.

-Hej, be élhetetlen népség! –
Neveti a komája –
Gyalog jártok? Mi okból nem
Ültök fel a szamárra?

-Igazad van – gazda mond –
Hogy lehettem ily bolond?
Megbírja ez játszva is, ha
Erős háta kettőt hord. –

-Mily förtelmes állatkínzás!-
Mordul fel egy bácsika –
Kend ülhet a számarán, de
Gyalogoljon a fia! –

Öklét rázza, kiabál;
Megkönnyebbül a szamár,
Apja mellett somfabottal
Bandukolgat kicsi Pál.


Alig mennek, mendegélnek,
Váratlanul ott terem
Marcsa néne, s molnár gazdát
Pirongatja mérgesen.

Hangos tőle a határ;
-Nem szégyelli, vén szamár?
Maga pihen, lustálkodik,
Kisfia meg gyalog jár!

Helyet cserél apa s fia,
Lassan róják az utat,
Pipázik a gazda, s gúnnyal
Egy vénasszony rámutat:

Jól felfordult a világ!
Ez a finom mákvirág
Kényelmesen terpeszkedik,
Apja húzza az igát!

Restelkedik molnár gazda,
Sosem tesz helyesen,
-Csacsihátról – szól fiának –
-Szállj le lelkem gyermekem!

Pihenjen most a számár,
Kössük gúzsba szaporán!-
Somfaboton lóg a csacsi,
Apa s fia poroszkál.

-Nem láttam még két oly csacsit,
-Ki szamarát cipeli! –
Rikkant fel egy vándorlegény,
S molnár gazdát neveti.

Szégyenkezik kicsi Pál,
Molnár gazda nem pipál,
Megoldja a szürke lábát,
Füles vígan poroszkál.
  



   Míg a csacsi gondtalanul
Lépéseit cifrázza,
Háta mögött lógó orral
Töpreng szegény gazdája:

Kinek volt hát igaza?
Miből ered a hiba?
S szentül hiszi, hogy a bajnak
Minden oka csacsija.

(La Fontaine - Rónay György fordítása) 

 

2016. január 14., csütörtök

2016. január 13., szerda

Szülők Figyelem!!!

SZÜLŐK FIGYELEM!!!

Most elmondom nektek, hogy mi a jó, a boldog és a kiegyensúlyozott gyermekkor záloga. Így neveljétek a gyerekeiteket!!:
  • Adj neki nagyon sok és kiadós szeretetet, tanítsd szigor nélkül. Engedd őt gyereknek lenni. Engedd, hogy boldog legyen. Így biztosíthatod, hogy nem lesz majd felnőttkorára káros szenvedélye(i).
  • A TV, számítógép, okostelefon, tablet, és egyéb modern elektronikus eszközök használatánál NE AZ IDŐKORLÁTOZÁSON LEGYEN A HANGSÚLY, hanem azon hogy tudasd vele, hogy feltétel nélkül szereted őt, megérted a problémáit. Így nem fog a kütyükhöz "menekülni" a boldogságért, nem fogja egésznap nyúzni őket.
  • A cukor-, só- és zsírtartalmú élelmiszerek helyett inkább az alkoholtól, cigarettától és a drogoktól intsd óvva, mert azok sokkal károsabbak, mint pl. a csoki és a csipsz. Oké, nem vagyok híve a túlzásoknak sem, DE EZEK TELJES ELTILTÁSÁNAK SEM!! Bizonyos mennyiségű mértékben a tengeri só, a cukor és a zsír nemhogy ártana, még hasznos is. De a szeszre, a nikotinra és a kábítószerekre egyáltalán nincs szükség. Ezt is szeretetteljes, kedves bánásmóddal tudathatod vele. Így ezeket az igazán káros szereket is kerülni fogja.
  • Figyeld, mihez van tehetsége. Ne azt nézd, hogy mit nem tud gyermeked, hanem, hogy miben jó, és azt továbbfejleszteni, viszont segíthetsz neki bepótolni a hiányosságait. Ne késztesd mindenféle szakkőrökre, amiket nem szeretne, ne terheld túl. Ne az legyen a hangsúly, hogy "minél szigorúbb tanárhoz" irasd be, mikor elkezdi az első osztályt. Ez az iskolaellenességét is megakadályozza.
  • Ne büntesd a csínytevéseit, és/vagy egyéb rossz magatartását, mert ezzel csak azt éred el, hogy azt gondolja, hogy "a felnőttekben csak akkor bízhat meg, hogy ha jó volt, mert ha nem akkor el kell rejteni mindenáron". Kedvesen is lehet megtanítani az élet szabályaira. Koncentrálj arra, hogy tudasd vele, hogy bármikor bizalommal fordulhatsz hozzá, bármilyen rosszat tett. Ezzel fejleszthető benne a bizalom más emberek iránt felnőttkorára. A büntetéssel csak ártasz neki, hidd el.
  • Ne mondj/tegyél olyat, amivel azt hangsúlyozod neki, "ha felnőtt lesz, terhedre válik neked", meg hogy "álljon meg a saját lábán". Tudasd inkább vele, hogy amíg élsz, mindig számíthat rád, bárhogyan alakul az élete.
  • Ne késztesd a hétvégék/ünnepek minden napján a tanulásra, hadd érezzen szabadságot!!
  • Tudasd vele, hogy mitől igazán értékes. Így nagy marad az önbizalma, amit gyerekkorától kezdve fog tartani.
  • Végezetül: NE FEGYELMEZD A GYEREKEDET, MERT AZ IS ANNYIRA ÁRTALMAS, MINT AZ ELKÉNYEZTETÉS. Keresd meg az arany középútat a gyereknevelésben.
Ha ezeket betartjátok, higgyétek el, sokkal kiegyensúlyozottabban fognak a gyerekeitek felnőni. A szigormentes, feltétel nélküli, igaz szeretet még NEM SZÁMÍT MAJOMSZERETETNEK. Nem kell kényesztetni őket, DE SZIGORÚAN SEM KELL NEVELNI. Az arany középút mindenek felett!!!
 Kovács M. Mátyás

2016. január 9., szombat

Találó idézetek


Többségizmus
„Toleranciát hírdetünk, és a neurotipikusok által feltételezett ideális agyberendezés helyett az úgynevezett neurodiverzitást tartjuk értéknek.”

„Egy eddig ismeretlen rendellenesség: a többségizmus.

A többségi tudat a társadalom 99 %-át érintő szellemi, identitásbeli, érzelmi és érzékelési fogyatékosság. Születéskor már jelen levő, gyógyíthatatlan állapot. Az autista kultúra térnyerésével párhuzamosan a többségi tudatban szenvedő személyek száma örvendetesen csökkent.”

/Jodi Picoult: Házirend/

Mi a normális ?
"Normálisnak lenni azt jelenti, hogy az ember hozzá hasonlók társaságában van."

(Donna Williams:Eszmélés)

Légy olyan, mint a fa
"Az ember igazi hivatása az, hogy saját magára találjon." (Hermann Hesse)


"Az élet teljessége csak akkor mutatkozik meg, ha az ember az élet sok területére nyitott.

Formáld életed műalkotássá!

Minden ember egyszeri és megismételhetetlen. Mindenkinek más-más csodálatos tehetségei és képességei vannak, melyek kibontakoztatása áldást jelent mindenki számára, és tehetségét nem lehet máséval pótolni. Mindegy, hogy ki vagy, honnan jössz, milyen iskolákat jártál ki, hány éves vagy, hogy nézel ki - a bölcsőben melléd tették a lehetőséget arra, hogy olyan csodálatos dolgokat csinálj, amelyeket senki más sem tud rajtad kivűl elvégezni. Ha azt éled, aki vagy, műalkotást formálhatsz az életedből. Nagyszerű vagy, és mindannyiunknak szükségünk van a képességeidre. Jó, amit csinálsz, és köszönöm Istennek azt a képességet, amivel megteheted mindezt.

A "jó" és a "rossz" fogalmát az ember találta ki. Nincs rossz a világban, csak az ember teszi rosszá a dolgokat." (Walter Lübeck)

A szeretetről
"Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. AKI SZERET, AZ AMENNYIRE CSAK LEHET, ELKERÜLI, HOGY FÁJDALMAT OKOZZON .”(V.Szt.János)

Ha csalódsz azon emberekben, kik legszentebb érzéseidet bírják, ne ítéld el őket, mert nem ők a hibásak, hanem te, mert rosszul választottál.


"Nem az számít, mi történik, hanem az, hogy mihez kezdesz vele." (Martina Cole)

A gyermekről
 Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal,
                                                   hogy komolyan veszi.

                                                                                                       (Szabó Magda)

Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle telik.

                                                  (Örkény István)

Nem az a lényeg, hogy milyen világban élsz, hanem hogy milyen világ él benned.

                                                 (Popper Péter)

Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül.

                                                                                        (?)