2021. január 31., vasárnap

ITT A RÉGI SZÉP IDŐK VÉGE, MOST MÁR TÉNYLEG!!!!!!!

 A Covid járvány mindent tönkretesz. Egyre több film és sorozat kerül az online streamingszolgáltatásokba, még olyanok is, amiket egyébként a hagyományos mozitermekbe szántak volna, és a bemutatókat csak halasztják, és halasztják, végül nem egyeznek meg további időpontban. Így jár most a Nincs idő meghalni című legújabb James Bond film, de még a Teljes Kikapcsolódás c. animációs film is. Az előbbiről vannak pletykák, hogy több kulcsjelenetet újra kell forgatni, mert a benne szereplő kütyük már elavultak. Utóbbi jogait pedig sajnos eladta a Sony a Netflixnek, pont a járványra hivatkozva, ami családbarát lett volna enélkül :-(. Ez egyre inkább azt jelenti, hogy az összes offline hagyományos dolognak PUSZTULNIA KELL, vagy legalábbis NYUGDÍJBA KELL VONULNI sokak szerint. Ha ez a mostani történelmi világ így megy tovább, nem csodálkozhatunk, hogy minden személyes ügyintézési, bevásárlási, mozizási, egyéb lehetőség 1-2 év múlva (de talán hamarabb is) egyszer csak megszűnik, és csak az a lehetőség maradt, hogy mindent "kényelmesen az otthonunkból" intézzünk, nézzünk és játsszunk anélkül, hogy ki kelljen lépni csak egy picit is, ezért az emberek, és az egész emberiség 99.9%-a lusta, elhízott, mindenféle betegségben szenvedő, mindenféle fájdalmakkal küszködő, betegeskedő végül (meg)mozdulni képtelen lesz. És az a (megmaradó) 0.1% pedig kilóg a sorból "maradisága", "elmaradott gondolkodása", "jövőtechnológia tagadása" miatt, így annyira sem fog tudni érvényesülni, hogy egyáltalán túléljen ebben a "csak online élhetünk" világban. Dehát ők kiket fogják érdekelni, hisz "nem haladnak a korral". Pontosan ilyen sorsra fogunk jutni én, anya, és még pár ismerősünk is, akinek sokkal könnyebb kimozdulni otthonról, mint online intézni bármit is. Hová fognak eltűnni az értékes, személyes kapcsolatok, amelyekre minden embernek SZÜKSÉGE VAN!!!!! Ennek a történelemnek vége kell, hogy legyen, el kell égjen, mint egy főnixmadár, hogy majd annak porából egy Új Történelmi világ legyen. MUSZÁJ, HOGY BEFEJEZZE AZ ÍRÓ A RÓLAM SZÓLÓ REGÉNYSOROZATOT, HOGY KISZABADULJAK BELŐLE. MIKOR JÖN EL AZ ÉN IDŐM, HOGY SEGÍTSEK AZ ÚJ TÖRTÉNELEM, AZ ABSZOLÚT, IGAZI, TÉNYLEGES VALÓSÁG HÍRNÖKÉNEK ELHOZNI A VÁRVA VÁLT VALÓSÁGOT, MEGSZÜNTETVE EZT A GLOBÁLIS RÉMÁLMOT, AMIT AZ ÍRÓ HOZOTT LÉTRE, AMIBŐL NAGYON SOK JÓ DOLOG KI LETT VÉVE, HIÁNYOSSÁGOT OKOZVA EBBE AZ ALTERNATÍV IDŐVONALRA!!!!!

Források

A Bond film újraforgatási dolgáról:
 https://hu.ign.com/bond-25/64779/news/nagyon-kinos-okokbol-kell-ujraforgatni-a-nincs-ido-meghalni-jo-nehany-kulcsjelenetet

A Teljes Kikapcsolódás c. animációs filmhez fűzött témáról:
https://hu.toonsphere.com/2021/01/teljes-kikapcsolodas-elozetes/

2021. január 29., péntek

Fel kéne ébrednem...!!!!!!

 Már ideje lenne felébrednem ebből a kitalált világból, amit egy ma már középkorú, bajszos autista férfi talált ki a saját lakásában, ami támogatott lakhatás keretében jött létre. Azért mert nagyon sok (ténylegesen) való(di) világ exkluzív jó dolog hiányzik belőle, ráadásul sokszor úgy látok, mintha aludnék éjjel, és benne lennék egy álomban. Ráadásul egy felettünk lakó szomszédot is el kell tűrnünk, aki hangosan bömbölteti a zenét, ordítozik, hangosan ásít, és olyan hangosan dübög, hogy azt hihetné az ember, hogy mindjárt szétveri a házat. Az is a baj, hogy engem az az autista férfi úgy ír meg, hogy ne legyen kiegyensúlyozott gyerekkorom, bármennyire is igyekezzen anya ezt biztosítani. Azt is, hogy mindig magunkra maradjunk végül, és hogy senki se tudjon érdemben segíteni nekünk, így végül meghibásodott gépezetként minden elhúzódjon, amit életem során sok évig elég rövid időn belül, hamar meg tudtam csinálni, viszont egyre inkább szétesek/széthullok agyilag, lelkileg, és ami még rosszabb, testileg is. Bármibe belekezdünk én és anya, mindig rosszul sül el, előbb-utóbb megszűnik, vagy idő után már nem felel meg nekünk a lehetőség. Mindenkitől szinte már csak sajnálatot kapunk, és csupán ígéretet, hogy jobbá teszik az életünket, de semmi nem lesz belőle SOHA!!! Már nincs kedvem semmi máshoz, mint hogy blogbejegyzéseket, dokumentumokat írni. Nem tudok már hinni abban, hogy a mostani történelmi világban bármi jobb lesz, inkább csak egyre rosszabb. Néhány napja még egy rákos beteg ismerősünk, akit nagyon szerettünk, is bekerült az Univerzum nyilvántartásába (mivel nyilvánvalóan már nem él ebben a rossz világban). Az Új Történelmi világról való gondolkodás tartja csak bennem a lelket, enélkül mély depresszióba zuhantam volna már BAROMI RÉGÓTA!!!!!!

MEDDIG KELL MÉG ELVISELNEM EZT A RÉMÁLOMVILÁGOT????!!!! MEDDIG KELL MÉG SZENVEDNEM?????!!!!! MIKOR KERÜLÖK KI INNEN????!!!! AZ SEM BAJ, HA ÚGY KERÜLÖK KI EBBŐL A VILÁGBÓL, HOGY MEGHALOK, ÉS UGYANÚGY BEKERÜL A LELKEM AZ UNIVERZUMBA, NEM ÉRDEKEL MÁR!!!!!!!!

SEGÍTSÉG!!!!! BENNE VAGYOK EGY RÉMÁLOMVILÁGBAN!!!!!!

2021. január 18., hétfő

Egy mese, amiben a gonosz elnyeri "méltó" jutalmát...

 A világ egyre igazságtalanabb, egyre gonoszabb, és egyre inkább megcáfol mindent, amit a tündérmesékből ismerhetünk a jóság elengedhetetlen győzelméről.

Az a helyzet, hogy a valóság sokkal szörnyűbb, mint bármilyen mesében. A való világban legtöbbször a gonosz győz, és nyeri el "méltó" jutalmát, és a jóságos bűnhődik személyisége miatt. Minden iparágban a pénz, a bevétel, és a haszon mindig az első helyen van, és a minőség, a jótékonykodás, mások (főként rászoruló emberek) megsegítése a SOKADIKON, mivel a cégvezetők egyre kapzsibbak, és SOHA nem törődnek fogyasztóikkal, és azok kívánságaival, vagyis a fogyasztók le vannak tojva (és még finoman fogalmaztam), valamint arra megy ki a "játék", hogy minél többet költsenek az emberek, hogy minél több pénzük legyen a cégeknek. A fogyasztói társadalom végképp meg- és elromlott, ami pedig akár jól is elsülhetett volna.

- Az örömnek, boldogságnak és a szórakozásnak mindig ára volt/van/lesz. Lásd: az iskola és a munka világa olyan nehéz és megterhelő gyermekeink számára, és mi-számunkra is, hogy sokunk csak itallal, cigivel, de rosszabb esetben drogokkal próbál könnyíteni lelki, testi, idegi és mentális fájdalmán, ami sajnos tudjuk, milyen hosszútávú következményekkel jár. Még ma is sokan hiszik azt, hogy szigorral, büntetgetésekkel (pl. szobafogság), eltiltásokkal/elkobzásokkal meg lehet oldani a gyerekek és a kamaszok viselkedési problémáit, és el lehet érni, hogy a gyerekeik "megtanulják a leckét".
- A sminkelés annyira általános lett már egészen kicsi kortól a kislányoknál, hogy ma már a gyerek(rajz)filmeknél, sorozatoknál sem okoz botrányt, ha egy lány/női szereplő -kortól függetlenül- jelenik meg "legalább" színesre festett körmökkel. Hadd éreztessék a kislányokkal, hogy a szépség forrása, hogy minél természetellenesebben nézzenek ki, és minden lány vagy nő, aki természetes (szeretne lenni "bármi áron"), az egy igénytelen (no meg ronda) senki, akit egyáltalán nem kell észrevennünk. Erre biztatják már a legfiatalabb korosztályú (kb. 3-4 éves) kislányokat is azzal, hogy számukra játék smink- és manikür-készletet gyártanak és ők meg ezzel játszanak.
Online élni egyre inkább kötelező lesz a világon, mert nem nagyon hallani ennek veszélyeiről. Sőt, a gyerekmédia is online nézhető (Netflix-en), és letöltésben vásárolható (pl. Steam-en, Origin-en) mindenféle magasabb (pl. legalább 12-es) alsó korhatár nélkül. A fizikai média biztonságosságáról gyerekekre nézve csak én és anya (de talán még pár ismerősünkkel együtt is) tudunk leginkább. Nem beszélve, hogy egyre több munkakört akarnak robotokkal végeztetni, hogy ellustítsa az emberiséget.
- Az élelmiszerek egyre inkább elkerülik a minőséget, és abban is csak a profit számít a leginkább. Lásd: egyre rosszabb minőségű hús. Szerintem ha igaz is, hogy amiatt gyújtogatták fel 2019 végén amazonasi őserdőt (Földünk "tüdejét") Brazíliában, hogy minél több farmot építsenek ki, akkor csak amiatt az indok miatt lehet, hogy minél több pénzt termeljenek a húsiparosok, és nem amiatt, hogy már nem lenne elég farm, ahol minden embert kielégítsen.
- Folyik a műanyag-, nejlonellenes (lásd: 2021 nyarán az egyszer használatos műanyag eszközök teljes betiltása az EU-ban, de akár a világban is egyszer csak), szént és társait lecserélő megújuló energia (lásd: karbonsemlegesség hirdetése), és a többi környezetőrült propaganda "környezettudatosság" gyanánt igazi, érdemi megoldás kitalálása helyett, ami a környezettudatosság és a gazdaságosság között tartaná egyensúlyban a világot.

És még vannak, akik szerint jó jövőnk lesz, nem is sejtve ezen fent említett rossz dolgokat.
UNIVERZUM, SEGÍTS NEKEM, HOGY KIJUSSAK EBBŐL AZ ELMEGYÓGYBOLYGÓRÓL AZ ÚJ TÖRTÉNELMI FÖLDÜNK NORMÁLISABB, IGAZSÁGOSABB, ÖRÖMTELIBB, IZGALMASABB VILÁGÁBA, ITT HAGYVA AZ AUTIZMUSOMAT, ÉS CSAK INDIGÓKÉNT, ÁM NEUROTIPIKUSAN ÉLNI A NORMÁLIS, CSALÁDOS ÉLETEMET.

2021. január 7., csütörtök

Csellengő autisták

"Boldog új év" gyanánt ismét egy példát mesélek el Nektek, hogy mennyire ellátatlanok az autisták. Már olyan is van, hogy aspergeres autista tűnik el otthonról, otthoni ruhában, bármilyen elérhetőség (pl. mobiltelefon) nélkül. Épp ezért SEMMIT nem tudni arról, hogy mi van vele, hol van jelenleg, ÉS HOGY NEM ESETT-E BAJA, VAGY MÉG ROSSZABB, NEM HALT-E MEG!!!!! MÉG HA KÖZBEN MEG IS TALÁLJÁK ŐKET, A PROBLÉMA NEM FOG MEGOLDÓDNI!!!

Senki nem tud segíteni az autistákon érdemileg, míg az egyéb krónikusan mentális és fizikai betegségben szenvedők ellátására viszont vannak helyek (pl. lakóotthon fogyatékkal élőknek), de külön autista lakóotthon aligha van, újak nem épülnek, nincs üres hely, ahová be lehetne költözni. De még az is nehezíti ezt a helyzetet, hogy egy lakóotthonban való élés nem mindenkinek megfelelő. 

Nem tudni, majd hány autista, aspergeres fiatal gyerek és kamasz fog még eltűnni a föld színéről valahol az isten háta mögötti helyre. Azért, mert vagy nem értik meg sem a szülei, tanárai, egyéb felnőtt ismerősei, vagy egyszerűen nem tud mit kezdeni magával az autizmus által kiváltott szenvedéseivel.

Sok olyan érzés, gondolat, kényszer gyötri az autistát, amit egy neurotipikus el sem tud képzelni. 

AZ AUTISTÁKRA ENNYIRE NEM GONDOL SENKI?!?!?!?! SAJNOS FÉLREÉRTIK AZ AUTISTÁT ÉS CSALÁDJÁT, MERT KÍVÜLRŐL NEM LÁTSZIK, HOGY MI MIÉRT IS TÖRTÉNIK EGY ILYEN EMBERBEN ÉS EZZEL EGYÜTT A VELE EGYÜTT ÉLŐ CSALÁDTAGJÁBAN. AZ IS IGAZ, HOGY NEHÉZ IS EZT ELMAGYARÁZNI, EZT CSAK AZOK ÉRTIK MEG, AKIKET TÉNYLEG KOMOLYAN ÉRDEKEL EZ AZ ÁLLAPOT ÉS ŐSZINTÉN A CSALÁD MELLÉ ÁLLVA FELAJÁNLJÁK SEGÍTSÉGÜKET, VAGY LEGALÁBB NEM BÁNTJÁK, NEM VÁDOLJÁK MEG ŐKET. DE EZT A NEHEZEBB UTAT KEVESEN VÁLASZTJÁK, INKÁBB A KÖNNYEBBET, AMELY A KRITIZÁLÁS ÉS LENÉZÉS, MELLŐZÉS. "AMIRŐL NEM TUDUNK, AZ NINCS, ÉS AMIT TUDUNK, AZ TUTI, HOGY ÚGY VAN, MINEK IS UTÁNAJÁRNI" HOZZÁÁLLÁSSAL SAJNOS NEM JUTUNK ELŐRÉBB. ENNYIRE AZT GONDOLJÁK, HOGY NEM KELL EZZEL FOGLALKOZNI?!?! ENNYIRE NEM SZÁMÍT EGY AUTISTA ÉPSÉGE, VAGY MI TÖBB, ÉLETE?!?!?!?!

HA NEM LÉPÜNK AZ AUTIZMUS, DE MÉG MÁS DOLGOK TERÉN IS, AKKOR MÁR TÉNYLEG MEGÉRETT A MOSTANI TÖRTÉNELMI VILÁG ARRA, HOGY LE LEGYEN CSERÉLVE AZ ÚJ TÖRTÉNELMI VILÁGRA!!!!!!!!