2020. január 26., vasárnap

A túlnépesedési dolog, ahogy én gondolom...

A sokat szajkózott klímaváltozás mellett olykor említik, hogy bizonyos idő után (legutóbb 2050-re jósolták, hogy) 9 milliárd ember lesz a Földön, így majd az emberiség "feléli a természetet". A legtöbb ilyen információt azzal indokolják, hogy az afrikai országokban általában sok gyerek van egy családban. A hírhedt kínai egy gyerek törvény mellett Egyiptomban van egy "két gyerek elég" nevű kampány.
Szerintem inkább azt akarják sulykolni az emberekbe, hogy "ne szülessen több ember, aki csak továbbviszi fajának környezetromboló példáját".
Azt is nyilatkozták szakértők, hogy "nem is olyan nagy baj, hogy fogy a magyar", miközben kampányolnak, hogy "de igen, nagy baj, hogy kevés a magyar, szülessen még több".
Továbbá, ezekben a fejlődő országokban probléma inkább a népesség, mert ott okoz majd problémát a lakosság ellátása.
Az lenne a megoldás, hogy a népességet egyensúlyban tartsuk, és tudatosítani az embereket. Két-három gyereknél több tervezését ne a vallás határozza meg, hanem az, hogy a házaspárok mennyire szerelmesek egymásba, és partnerei egymásnak. Ez mind szép és jó, valamint megoldható lenne, ha nem lenne amúgy sem klímaváltozás/globális felmelegedés, szennyezések, stb. így még mindig természetes úton termelődnének mindenhez az alapanyagok.

Forrás az egyiptomi "kampányra":
https://index.hu/kulfold/2019/02/20/egyiptom_gyerekvallalas_csaladpolitika/

2020. január 24., péntek

Hogyan kellene megoldani a nyelvoktatást?! Nem kell mindenképp anyanyelvű tanár!!

Terjengenek híresztelések, hogy milyen jó, ha anyanyelvű tanár tanítja pl. az angol nyelvet, és ha csak angolul tudunk társalogni vele abban az esetben ha az egy szót sem tud magyarul. Állítólag a hazai nyelvoktatók többsége nem oktat jól, csak kevesük. Ezek a következők miatt vannak:

- Egyre inkább kiöregednek a tanárok, mivel kevesebb fiatal választja ezt a szakmát Magyarországon a rossz körülmények, és az alacsony bérek miatt, így már nem menő. Ebbe persze beletartoznak még a nyelvtanárok. Így kénytelenek többnyire anyanyelvű tanárokkal pótolni az űrt.
- A hidegháború idején, amikor Magyarország a szovjet megszállás alatt állt, nagyon sokáig szinte tiltott volt az angol nyelv, de az orosz kötelező volt. Választható nyelvek közül is csak a német volt, mert Németország keleti része szintén szovjet megszállott volt.
- Már eleve nem megfelelő módon zajlik a nyelvoktatás, mert az emberek főképp nálunk nem tudnak áthangolni a másik nyelvre. Továbbá az élményközpontúság, kiegyensúlyozottság szinte sehol sincs.
Sőt, már a tanárképzőn elrontják a nyelvtanárjelölteket.

Én úgy tudtam, és még most is úgy tudok angolt tanulni, hogy ha pl. új angol szót, vagy kifejezést hallok, vagy olvasok, akkor megkeresem (internetes) szótárakban, mit jelent, de nem mindig sikerül végképp megjegyeznem, ezért újra kell keresnem. Továbbá gyerekként az English Junior dossziét, füzetet és a mellékelt audió kazettákat vettük és alkalmaztam nyelvtanulásra, amikben a Looney Tunes mesefigurák tanították a gyerekeket az angolra. Az lenne a megoldás, ha a nyelvoktatás élményközpontú lenne, és a hazai nyelvoktatók jól tudnának tanítani, mert szerintem gyermekként és felnőttként is adottságra van szükség, hogy anyanyelvű oktatóval, vagy csak angol nyelvű beszélgetéssel sikert érjenek el az emberek, és hogy így is ki tudják bogozni, hogy melyik szó mi a magyar jelentése. Átlagosaknak pedig megfelelne a hazai származású, JÓ MUNKÁT VÉGZŐ(!!) nyelvoktató. Szóval, az anyanyelvűek, két tannyelvű iskolák és a filmek, sorozatok angol nyelvű nézése nem megoldás mindenre.

2020. január 22., szerda

Ha így teszel, a gyermeked csak félelemből tartja be a szabályokat...

Lesújtó, ahogy a szülők próbálják jobb belátásra bírni a gyermekeiket világszerte, hogy jók legyenek. Mindenféle büntetést találnak ki, akár szélsőségeseket is, hogy a gyerek kétszer meggondolja, hogy rosszat csinál-e valaha is újra. Ezekből lesznek majd a kiégett, gyáva, érzelmeiket elfojtó, minden áron engedelmes felnőttek, akik csak félelemből tartják be a szabályokat és a törvényeket. Továbbá azt tanulja, hogy nem bízhat meg senkiben mondván, mert így minden esetben kihasználják, elárulják, és emiatt bajba fognak kerülni. Azt is fogják hinni, hogy a barátság kerülendő, mert csak bajt okoz. Az ilyen gyerekekből lesz az alkohol-, drog-, dohány-, képernyő-, stb. függők, és megvezethetők. A megértő nevelésben szinte senki nem hisz, mint ahogy abban sem, hogy ki kell vizsgálni a rossz magaviselet okát.

December 8-án olvastam egy apáról, aki azzal büntette a lányát, hogy 7kilómétert kellett gyalogolnia otthontól az iskoláig (ráadásul 0°C hőmérsékletben), mivel egy másik gyerek bántalmazásáért három napra eltiltották az iskolában, hogy az iskolabuszt használja. Azt mondja az apa, hogy így megtanulta a lány a leckét, hogy "az iskolabuszon, és az autóban való utazás kiváltság és nem alapjog". IGEN, MEGTANULTA, AZT, HOGY AZ ÉRZÉSEINKET, VÉLEMÉNYEINKET, DÜHÜNKET EL KELL FOJTANI, ÉS SZÉPEN MEGLENNI, JÓNAK LENNI MINDEN ÁRON. Ennek az lesz az ára, hogy majd szegény lány lelki-, azon belül fizikai beteg felnőtt ember lesz, és majd az így kialakult bármilyen daganatos megbetegedés következtében nem fogja megérni az idős kort. Az is lehet, hogy kamaszkorában öngyilkos lesz, ami bár elvileg nem megoldás, legalább megváltás lesz neki, és kiszabadul ebből a "kegyetlen" világból. Persze erre a videóra helyeslő, gratuláló kommenteket írtak mások, mert sajnos a szülői- és az iskolai szigor a világ nagy részén ELFOGADOTT, és a gyerekek igaz szeretetét és megértését elkényeztetéssel teszik egyenlővé (lehet hallani a skandináv országokról, Hollandiáról, és a többi országról ezen a földrészen, hogy másképp gondolják, mint máshol).

A legfontosabb, hogy a gyerekeknek FELTÉTEL NÉLKÜLI, igaz szeret, megértést, törődést, bizalmat biztosítsunk, hogy ne legyen problémás!!

Forrás az említett lesújtó és felháborító esetről:
https://24.hu/szorakozas/2018/12/06/gyerekneveles-apuka-kislany-busz-iskola-gyaloglas/?fbclid=IwAR2aDOlOfoguLxaFAuH0am_TLKLIg87lsIJ29mTfzI-1zO7_KNjDS0jf4Zg

2020. január 18., szombat

A modern élet rossz irányának hála...

Sajnos, már semmi sem marad a VHS kultúrából köszönhetően annak, hogy a legtöbb ember már mindent interneten néz meg!!!
Olyannyira tűnik el a VHS, hogy már a szervizek is egyre inkább megszüntetik a szolgáltatásaikat rá.
Gyerekként annyira autista voltam, hogy sok filmet kellett vásárolni kazettán, vagy üresekre felvenni azokat, amik érdekeltek, és ma is érdekesnek bizonyulnak, mert köztük vannak, amik nincsenek fent a Youtube-on, vagy egyéb videómegosztó oldalakon. Ráadásul az összes digitalizálása, DVD-re írása túlságosan sokba kerül, hogy azt meg tudjuk fizetni.
A VHS évtizedekig remek tartalomszolgáltató lehetőség volt, 1970 évek közepén hozta létre a JVC, de magnót 2016-ig gyártotta a Funai cég, UTOLSÓKÉNT!!!!
Egyetlen reményünk van, hogy a fizikai média, vagyis a videókazetta, majd a DVD-k, CD-k, stb. újra reneszánszát élje. Ez a mindent interneten dolog rossz felé fejleszti az amúgy is elromlott világunkat.

Források:
https://itcafe.hu/hir/vhs_funai_vege.html

2020. január 15., szerda

A 21. század közepén...

Ma még csak annyi van kilátásban, hogy kitiltanak minden egyszer használatos műanyagot (kanál, pohár, tányér) és nejlont. Elterjednek az elektromos autók, eszközök. Egyre több mindent felváltanak okostelefonos applikációk (a saját kárunkra). De a világ nem fog megállni ezeknél, ugyanis 2050-re olyan rossz állapotban lesz a Földünk, hogy a következő olyan rendelkezések bevezetését képzelek el, amivel még nehezebb lesz az élet, mint most:

Kötelező vegán életmód:
Elsők között el tudom gondolni, hogy be fogják tiltani a húsfeldolgozást, húsfogyasztást, arra hivatkozva, hogy "mennyire szennyezi a környezetet, és túl sok vízre van hozzá szükség". Aki pedig egyszer is húst mer enni, az bűncselekményt fog elkövetni, mivel "a fenntarthatatlanságot és azokat a húsfeldolgozókat támogatja, akik nem törődnek a környezettel, és mindent megtesznek, hogy előállítsák azokat tudatlanul arra, hogy ezzel tönkreteszik a világunkat". Mindenki köteles vegánnak lenni, és csak növényi alapanyagokból készülhetnek el ételek, állatiakból (tehén és egyéb állati tej, tojás) soha többé!! NEM VICCELEK!! HA EZ ÍGY MEGY TOVÁBB, AKKOR FÉLŐ EZ LESZ!!!

A glutén, és a laktóz betiltása:
A másik szomorú dolog, ami bekövetkezik, hogy nagyon ritkák lesznek azok, akik a glutént, és a laktózt képesek lesznek emészteni, talán kihalófélben is lesznek. Mivel így egyre több lesz a laktóz- és gluténérzékeny ember, egyszerűen tiltólistára kerül lassanként az egész világban. Ezért sajnos növényi alapon (laktózmentesen természetesen) fogunk tudni tejet inni.

A földimogyoró kevesek kiváltsága lesz:
Mivel (halálos) mogyoróallergiája is egyre több embernek lesz, ezért az egyre szűkülő kereslet miatt a földimogyoró ára drasztikusan fog emelkedni.

Lassan már nem lesz hagyományos tévé sem:
Igen, azt is el tudom képzelni a 21. század közepére, hogy a hagyományos tévécsatornák egyenként fognak eltűnni. Felváltják azokat a Netflix és társai, mert reklámmentesen akar szórakozni a nép, így inkább ezekre fizetnek elő, mint a kábeltévére, aminek csatornáin számos alkalommal előfordulnak reklámok naponta, és ezt "túlságosan macerásnak" veszik. Interneten bármit el lehet majd érni szó szerint. Ilyen körülmények között a kábel- és TV csatornaszolgáltatóknak nem éri meg működni, mert csak veszteséget és költséget fognak termelni. Aki pedig a "fejlődés" és a "haladás" ellen van, az maradi.

A műanyag teljes tilalma:
Most még kizárólag az egyszer használatos műanyag és nejlon tárgyak teljes száműzésével kezdik 2021-től, de énszerintem ebben az esetben sem fog a világ megállni csupán ennyinél. Ezután hamarosan következik az összes többi műanyagból készült tárgyak betiltása az egész világon, sőt a műanyag előállítása is bűncselekmény lesz 2050-re.

Mi lenne a megoldás:
Tulajdonképpen semmi más azon kívül, hogy jóságos égi erők visszaállítanák Földünket a gyári beállításokra, hogy legyen esély arra, hogy jobban elsüljön a fejlődés, a fogyasztói társadalom, és minden más, ami most rossz felé ment.

2020. január 12., vasárnap

Instant Zacskós Világpor

A világunk egyre instantabb lett. Annyira, hogy a személyes kapcsolatok lassan már a múlté lesznek. Azért, mert egyre több mindent online lehet elintézni. Semmi kedvem túlságosan online lenni. Olykor szeretnék offline élni, sétálgatni az utcán, csak úgy olvasgatni az interneten, és ingyenes dolgokat letölteni. Mindenféle kötelező felhasználói fiók nélkül. Viszont a mai világban az ember akarva/akaratlanul abba kényszerül, hogy online intézzen ügyeket, tanuljon, csináljon mindent. Én sem kívánom az online tanulást a hátam közepébe sem, mégis meg KELL tennem, mert nincs más lehetőség. Hiszen nincsenek személyes kapcsolati lehetőségek, de ha még lenne is, akkor viszont nagyon drága, és megfizethetetlen.
Kérdezem én, ha minden online van, akkor miért halljuk a rengeteg rosszalló szónoklatot arról, hogy a mai gyereket, fiatalok és még a felnőttek is állandóan online élik az életüket? Hát tud mást csinálni, amikor bele van kényszerítve? Hogyan lehet úgy online lenni, hogy közben offline vagyok? Mekkora ellentmondás ez, amivel ismét csak a frusztráció halmazt növelik.

Sajnos a bajt még tetézi, hogy Egyesült Királyságban a Game, és az Ausztráliában az EB Games videójáték üzletlánc boltokat kénytelen bezárni a digitális disztribúció pofátlan előretörése miatt az egész világon. A Game 40, az EB Games 19 boltot akar bezárni. Az utóbbi egy testvérmárkával akar újabb boltot nyitni. Ezekből az látszik, hogy egyszer csak minden megszűnik, ami egy kicsit is hagyományos. És mindezek is azért, mert instant világot élünk, mindenki mindent azonnal el akar érni, letölteni, stb.

EGYRE ROSSZABB FELÉ FEJLŐDIK A VILÁGUNK!!!


Forrás a boltbezárásos dologról:
https://www.pcguru.hu/hirek/ujabb-szogeket-vertek-a-bolti-jatekertekesites-koporsojaba/52526?fbclid=IwAR2BeVrI_kVEIChzeWrfTFT2xWF1IBOohVSvkqSwKjU6Cw7gp3ZR3tXLU34

2020. január 6., hétfő

A LEGNAGYOBB PROBLÉMÁK A MAI VILÁGBAN, AMIK EGYRE ROSSZABBAK LESZNEK!!!!!!!!

FIGYELEM!!!! KÖZEL A VÉG, ÉS NEM CSAK ÁPOLATLAN SZENDVICSEMBEREK MONDJÁK!!!!!! ÉS EZEKET DIREKT ÍROM TELJES NAGY BETŰKKEL!!

2019-BEN ERDŐK ÉGTEK, (ÉS MÉG MA IS ÍGY VAN AUSZTRÁLIÁBAN, AMELY EGYRE INKÁBB TERJED!!!), VALAMINT FOLYÓK SZÁRADTAK KI. EGYRE MELEGEBB IDŐ LESZ NYÁRON, EGYRE TÖBB TERMŐFÖLD SZÁRAD KI, EGYRE KEVESEBB NÖVÉNYFAJ TEREM, ÁLLATOK HALNAK KI, ÉS AZ ÓCEÁNOK FÖLDRÉSZEKET ÁRASZTANAK EL!!!!
A KORMÁNYOK VALÓJÁBAN NEM TESZNEK SEMMIT A KLÍMAVÁLTOZÁS ELLEN, AMELYEK PEDIG IGEN, AZ SZÉLSŐSÉGES, FÉLMEGOLDÁSBAN (PL. MŰANYAGOK KITILTÁSA FŐKÉPP 2021-TŐL!!) TUDNAK CSAK GONDOLKODNI. NEM MAGA A KAPITALIZMUS A HIBÁS, HANEM ANNAK NEM MEGFELELŐ ALKALMAZÁSÁVAL VAN A LEGNAGYOBB PROBLÉMA.

A MÁSIK, HOGY SZÖRNYŰ, HOGY KÍNÁBAN RABOSKODÓ, KÉNYSZERMUNKÁRA ÍTÉLT KÜLFÖLDIEK ÜZENNEK KARÁCSONYI ÜDVÖZLŐLAPOKON (AMIK MULTINACIONÁLIS ÁRUHÁZLÁNCOKNAK KÉSZÜLTEK) A KÍVÜLÁLLÓKNAK, HOGY ÉRTESÍTSÉK AZ EMBERI JOGI SZERVEZETÉT ERRŐL!!! HOGY FAJULHATNAK ORSZÁGOK EDDIG!!!!!!

A HARMADIK, HOGY ÉSZREVESZEM MAGAMON, HOGY EGYRE KEVESEBB ÉTELT EHETEK CSUPÁN AZÉRT, MERT VEGYSZEREZNI KELL AZ ALAPANYAGOKAT A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAITÓL, EZEK A VEGYSZEREK TÖNKRE TESZIK A SZERVEZETÜNKET ÉS EGYRE TÖBBEN BETEGSZENEK MEG; ÉS MERT AZ ÉLELMISZERIPART CSAK A PROFIT ÉRDEKLI!!

ÉS VÉGÜL, DE NEM UTOLSÓ SORBAN, AZ ÜGYINTÉZÉS, A TANFOLYAMOK, ÉS A MINDEN EGYÉB KEZDEMÉNYEZÉSEK EGYRE SZEMÉLYTELENEBBEK LESZNEK, MIVEL ONLINE-OK ÍGY SZÉPEN LASSAN (VAGY INKÁBB GYORSAN) ELVESZNEK AZ EMBERI KAPCSOLATOK, ÉS ÍGY A (LASSAN ELVESZETT) HAGYOMÁNYOS LEHETŐSÉGEK HÍVEI MARADIAKNAK SZÁMÍTANAK (AZ ONLINE PÁRTIAK SZEMÉBEN), AKIK "NEM HAJLANDÓAK HALADNI A KORRAL"!!!

ÚGYHOGY 2020 ÉS AZ AZUTÁN KÖVETKEZŐ ÉVEK TÉNYLEG NEM LESZNEK BOLDOGAK, HANEM EGYRE SZOMORÚBBAK, AMIKBEN NEM SZERETNÉM MEGÉRNI AZ ENNÉL NAGYOBB KATASZTRÓFÁKAT!! EZÉRT IS SZERETNÉM, HA TÖRTÉNNE EGY OLYAN ESEMÉNY, AMIVEL FELÉBREDNÉK EBBŐL A RÉMÁLOMBÓL, ÉS EBBŐL AZ ÖRDÖGI KÖRBŐL!!!!!!

Források (az utolsó kettőt már sokszor említettem korábbi bejegyzésekben, és adtam hozzájuk forrásokat is):
A klíma dologhoz:
https://merce.hu/2020/01/04/apokalipszis-most-2019-legsulyosabb-kornyezeti-katasztrofai/?fbclid=IwAR36ZXmIo3Q6wwhdFTsuNjil_oZ8PoqQAhMYHgHP2IlJKLgG3v5x6KXWFAw

A kínai kényszermunkás dologhoz
https://merce.hu/2019/12/22/ketsegbeesett-uzenetet-talaltak-a-tesco-kinaban-gyartott-egyik-karacsonyi-kepeslapjaban/?fbclid=IwAR0sQ7ibheV5C4sG1BbUZ3I21UAOpgK5yz_VPHQzacLbYK_WdP2mEKoDvak