Miért nem hisznek az autistának?

Az autizmusról egyre többet lehet hallani, azonban az emberek többsége még mindig azt gondolja, hogy az autizmus nevelési hiba eredménye, vagy az érintett személy lustasága, nemtörődömsége miatti magatartás. Ezért azokat a problémákat, amelyeket egy autistával való találkozás okoz a nem autista személynek, még mindig a magatartás kijavításával, lelki ráhatás, vagy érzelmi zsarolás szintjén szeretnének megoldani.

Feltételezem, hogy mindezt a szeretet, az őszinte segítési szándék irányítja náluk. Azonban, ha az általuk jónak vélt javítási útvonal nem vezet eredményre, akkor sajnos nem azon gondolkodnak el, hogy lehetséges talán, hogy az autistának ez a megoldás egyáltalán nem járható út, hiszen teljesen másképpen gondolkodik, más következtetéseket von le helyzetekből, mondatokból. És esetleg egy másik útvonalon található az ő megoldása, amit figyelembe kellene venni.

Így aztán jönnek azok az „okos” beszólások, amelyektől az autista falra mászik, de még a vele együtt élő személy is, aki mindenkitől jobban ismeri őt.

Nehezen érthető az, hogy miért úgy cselekszik az autista személy, ahogy éppen cselekszik. Miért nem tud megcsinálni olyan feladatokat, amelyek mások számára egyszerűnek tűnnek és rutinfeladatok. Ilyenkor ezek a kérdések hangzanak el: - miért nem tud főzni magának? - miért aggódik, ha melegíteni kell az ételt? - miért nem tud 12-14 órát egyedül tartózkodni otthon, hiszen már felnőtt, és közben mindent simán, lazán megoldani, ami ennyi idő alatt előfordulhat? - és miért nem tud egyedül utazni a fővárosba és ott egyedül 2-3 járműre átszállva bárhová eljutni? hiszen már felnőtt, stb. stb. és egy csomó hasonló miért.

Nehezen érthető annak, aki csak hírből ismeri az autizmust, vagy elvégzett egy 2-3 napos képzést, vagy csak az Esőember filmet látta és aki nem olyan, mint a film főszereplője az mindent meg tud oldani, hiszen jobb állapotú. Van olyan is, aki egyetlen autizmusról szóló könyvet, cikket nem olvasott el, neki minek, hiszen ő mindent tud erről a területről.

Amikor pedig maga az autista elmondja, hogy az éppen ajánlott „fantasztikus megoldás” miért nem jó neki, akkor pedig a következőket szórják rá: - ha akarná, tudná; - nem akarásnak nyögés a vége; - bezzeg a kéz- és lábnélküli emberek mennyi mindent elértek, pedig azok … és ehhez képest ő pedig …; csak a sült galambot várja; ha nem működik együtt, akkor nem tud vele mit kezdeni, pedig ha akarná tudná, de nem is akarja;

A feladatok megértése, a megoldások megtalálása és elsajátítása időt kérnek maguknak az autista rendszerében, érlelődniük kell. Azonnali reakciók nem indig várhatóak, vagy nem megfelelő reakciók érkeznek. Ezt tudni kellene.

Ezek a segítő emberek nem is gondolnak abba bele, hogy mekkora kárt okoznak. Persze, hogy nem gondolnak bele, hiszen nem is tudják, hogy milyen érzékeny területet kuszálnak össze. Mint a Lego várost apró kockákból, az önbizalom várát is kicsi lépésekkel építgetjük minden nap egy-egy kis mozzanattal jutva előre. Majd jön egy-egy ilyen beszólás és romba dől a vár.

Nagyon nehéz olyan körülmények között fejlődni, ahol a nehezen összerakott önbizalmat lerombolják kétségeket ébresztve, hogy azon gondolkozzon, most igaza lehet-e ennek az éppen megszólalónak, vagy nem, amikor tudja, érzi, hogy nincs igaza. Sőt azt is érzi, hogy lelki terror, manipulálás áll mindezek mögött. Ilyenkor az autista megkérdőjelezi, hogy egyáltalán mi értelme van az életének. A feszültségtől rosszul érzi magát a bőrében. És felesleges energiákat pazarol hosszú napokon, heteken keresztül arra, hogy próbálja megfejteni a mögöttes szándékot.

Az autista egy érző, gondolkodó ember, nem pedig gép, amit a megkérdezése nélkül lehet javítgatni. Neki igenis van és kell is, hogy legyen beleszólása a saját életét érintő kérdésekbe.

Miért nem hisznek az autistának? Miért akarják kihagyni a saját életéből?

„Az embernek szüksége van arra, hogy fontos legyen. Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény. Ha valakivel nem törődnek, annak az élete hanyatlásnak indul. Ha nem érzi, hogy fontos valakinek – legalább egyvlakinek – akkor az egész élete jelentéktelenné válik. Ezért a szeretet a lehető legjobb terápia.” (Osho)

„Segítsünk másokon! Mert a mások is mi vagyunk.” (Luther)