Kedves Olvasó !
Hoztam ezt a tanmesét, ami nekem nagyon sokat segített, amikor már túltengtek a jó tanácsot osztogatók körülöttem.
Soha ne foglalkozzunk azzal, hogy mit mond
a környezet, mindig hallgassunk érzéseinkre. Legjobb érzékelőrendszer az
édesanya szíve, lelke. Amit az súg neki, azt kell tennie. A külvilág mindig
talál hibát, mindig lesz, amit jobban tudnak, mindig lesz kéretlen tanácsadó,
aki partvonalon kívülről könnyen osztogatja jobbnál jobb ötleteit.
A molnár, a fia, meg a szamár
Molnár gazda nagyvásárból
Vidám kedvvel tart haza,
Olcsón jutott birtokába,
Füleske, a szamara.
Szürke csacsi poroszkál,
Molnár gazda meg pipál,
Kettejük közt somfabottal
Bandukolgat kicsi Pál.
-Hej, be élhetetlen népség! –
Neveti a komája –
Gyalog jártok? Mi okból nem
Ültök fel a szamárra?
-Igazad van – gazda mond –
Hogy lehettem ily bolond?
Megbírja ez játszva is, ha
Erős háta kettőt hord. –
-Mily förtelmes állatkínzás!-
Mordul fel egy bácsika –
Kend ülhet a számarán, de
Gyalogoljon a fia! –
Öklét rázza, kiabál;
Megkönnyebbül a szamár,
Apja mellett somfabottal
Bandukolgat kicsi Pál.
Alig mennek, mendegélnek,
Váratlanul ott terem
Marcsa néne, s molnár gazdát
Pirongatja mérgesen.
Hangos tőle a határ;
-Nem szégyelli, vén szamár?
Maga pihen, lustálkodik,
Kisfia meg gyalog jár!
Helyet cserél apa s fia,
Lassan róják az utat,
Pipázik a gazda, s gúnnyal
Egy vénasszony rámutat:
Jól felfordult a világ!
Ez a finom mákvirág
Kényelmesen terpeszkedik,
Apja húzza az igát!
Restelkedik molnár gazda,
Sosem tesz helyesen,
-Csacsihátról – szól fiának –
-Szállj le lelkem gyermekem!
Pihenjen most a számár,
Kössük gúzsba szaporán!-
Somfaboton lóg a csacsi,
Apa s fia poroszkál.
-Nem láttam még két oly csacsit,
-Ki szamarát cipeli! –
Rikkant fel egy vándorlegény,
S molnár gazdát neveti.
Szégyenkezik kicsi Pál,
Molnár gazda nem pipál,
Megoldja a szürke lábát,
Füles vígan poroszkál.
Míg a csacsi gondtalanul
Lépéseit cifrázza,
Háta mögött lógó orral
Töpreng szegény gazdája:
Kinek volt hát igaza?
Miből ered a hiba?
S szentül hiszi, hogy a bajnak
Minden oka csacsija.
(La Fontaine - Rónay György fordítása)
