Több ember megértésére lenne szükségem

Egyre inkább azt veszem észre, hogy édesanyámon és pár emberen kívül nem ért meg engem senki más. Volt már elég szigorú ember az életemben, akik megkeserítették az életem.

Az iskolában is, amikor a tanárom szentül meg volt győződve, hogy csak el vagyok kényeztetve.

Majd életem további állomásain is volt olyan ember, aki például megfenyegetett, hogyha meg merem ütni azt, akit utáltam, akkor eltöri a kezemet. Volt olyan gyógypedagógus is, aki zúdított rám hideget-meleget nem tolerálva azt, hogy autista vagyok.

Autistákkal dolgozó szigorú emberek sajnos nagyon gyakran vannak bárhol. Fegyelmeznek, kényszerítenek olyat megtenni, amit nem akarok, zsarolnak, megfenyegetnek. Van, akiben megbízok, majd elárul. Vagy pedig régebben megtörtént eseményeket úgy mesélnek el, hogy azt higgyem, nem is úgy történt, ahogy történt, hanem hogy tévedek, rosszul gondolom, rosszul éreztem azt, amit akkor éreztem az eseménnyel kapcsolatban.

Azt sem értik meg, hogy miért leszek ideges attól, ha példázásokkal akarnak jobb belátásra bírni, folyton olyanokat hoznak fel példának, akiknek semmi közük az autizmushoz és mégis róluk kellene példát vennem, hogy „bezzeg X Y ilyen-olyan hiányosságokkal él és annak ellenére is elégedett, neked pedig nincsenek ilyenek, ezért ne legyél elégedetlen” stb. 

Autizmus, és persze indigó beütés nélkül lehet, hogy ezek után teljesen elvesztettem volna a hitem az emberiségben, és akár mindenkit elküldenék melegebb éghajlatra, senkiben sem tudnék megbízni, és akár káros szenvedélyeim is lennének (pl. alkohol, és ne adj isten valami kemény drog). De így még bízok és egyszer szeretnék egy teljesen megértő közösségbe kerülni, mert sajnos nem találom meg a boldogságot enélkül.

Bárcsak az ilyenfajta szigor, és idegesítő mondatok ritkábbak lennének a világban. 

Ehelyett megértésre lenne szükségem nekem is, és akár másoknak is.