A felszín továbbmegy, mivel az emberek "állandó" mobilozásával odáig jutott a világ, hogy lett egy nemzetközi kampány éttermeknek, hogy ha az emberek a teljes ottlét alatt meg tudják állni, hogy egy pillanatra sem veszik elő a telefont, az adott étterem állja a gyerekek ebédjét, és sajnos több étterem már csatlakozott ehhez.
A másik, hogy vannak családok, ahol nincs megengedve sem TV, sem telefon, sem egyéb elektronikus eszköz étkezések közben az asztalnál, amit, mint tudjuk, eléggé a szigor árán próbálják a gyerekeket jobb belátásra bírni.
Sajnos ez a felszínes gondolkodás a legáltalánosabb világszerte. Ha úgy tanítjuk a gyermekeinknek az offline élet fontosságát, mint a szükséges rossz, akkor hogy várjuk el, hogy ne bújják állandóan a képernyő(ke)t?!
ÉBRESZTŐ!! MA MÁR FONTOS AZ IGAZ SZERETET ÉS MEGÉRTÉS SZIGOR, KORLÁTOZÁSOK, EGYEBEK HELYETT!!!
2019. március 6., szerda
2019. március 5., kedd
Legrosszabb eljárások a fiatalok mobilozási szokásaira
Vannak szülők, akik szörnyen sokkoló feltételekhez kötik, hogy gyermekeik okostelefont kaphassanak. Például vannak olyanok, akik szerződést köttetnek a gyerekükkel, nem egy ilyet olvastam már, de tegnap olvastam egyet a legutóbb, amiben egy anya szuper szigorú szerződés megkötése ellenében vett egy telefont gyermekének. Olyan pontok vannak benne, hogy pl. lefekvés előtt le kell adni a telefont, reggel 7 óra előtt nem szabad üzeneteket küldeni, nem lehet telefon a szobában, mindig fel kell venni a szülők hívását, vagy ha nem lehetséges, üzenni kell, nem szabad másról fényképet vagy videót csinálni, BELEÉRTVE AZ IDEGENEKET, AKIK VALÓSZÍNŰ CSAK ÁRTATLAN NÉZELŐDŐK, és egyéb sz*rságok. HOGY LEHET FELTÉTELEKHEZ KÖTNI A SZÜLŐK BIZALMÁT, ÉS HOGY NE FÉLJEN TŐLÜK A GYEREK!!!! Kár, hogy az igaz szeretetet, törődést és megértést nagyon sok ember elkényeztetésnek veszi, pedig a megértő szülők gyermekei, akiket megértenek a tanáraik is (akik sajnos ritkaságoknak számítanak) sokkal kiegyensúlyozottabbak, elenyésző bármilyen függőség kialakulásának veszélyének aránya, sőt, előbb megunják a tabletezést, mobilozást, számítógépezést és/vagy videójátékozást. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az arany középút (se nem szigor, se nem a rettegett "elkényeztetés") mindennél fontosabb.
Forrás(VIGYÁZAT: ANGOL NYELVŰ): https://www.unilad.co.uk/technology/mums-super-strict-17-rule-contract-for-son-to-have-a-phone-is-a-must-for-all-parents/
FIGYELEM: EGYÁLTALÁN NEM JÓ PÉLDA, AMI EBBEN A CIKKBEN VAN!!! SENKI NE PRÓBÁLJA ALKALMAZNI SOHA ÉS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT!!!!

2019. február 15., péntek
Valami bűzlik Spotify-ban!!
A Spotify zenehallgató oldalra még 2017-ben regisztráltam a Facebook fiókommal. Sokáig nyugodt lehettem, hogy bátran használhatom.
Most olyannal rukkolnak elő a 2019 március 1-jétől érvénybe lépő új felhasználási feltételekkel, hogy ingyenes felhasználóként egyáltalán nem blokkolhatod reklámokat, mert ha meg mered tenni, felfüggeszthetik, vagy akár TÖRÖLHETIK is a fiókodat. Ahelyett, hogy olyan megoldást találnának ki, mint pl. csak egy figyelmeztető ablak jönne elő az erre való felszólításra, ami nem engedi az ingyenes felhasználót a kezelőfelülethez, amíg ki nem kapcsolja a blokkolót.
Emiatt, hogy a bevétel érdekében képes egy szolgáltató annyira megőrülni, hogy ilyen drasztikus megoldást tudjon csak kitalálni, nagyon óvatosnak kell lennem, hogy nehogy véletlenül bekapcsoljak egy reklámblokkolót, mert félő, hogy akkor, a fiókomnak annyi lesz. A Premium (FIZETŐS) felhasználóknak nincs teendője, mert azok alapból nem kapnak reklámokat.
Az új szabályok többi része nem érdekes, csak ez!!
További infó:
https://pcworld.hu/pcwlite/bosszut-all-a-spotify-ha-reklamot-akarsz-blokkolni-259320.html
https://noizz.hu/tech/te-is-hasznalod-a-spotifyt-akkor-ennek-nem-biztos-hogy-orulni-fogsz/732bckp

2019. február 1., péntek
Ha nem lennék autista...
Ha nem lennék autista, én is elköltöznék külföldre. Elhagynám ezt az elcsesződött országot, amiben sokan csak a bánatot látják. Állítólag a magyarok szeretik is a panaszkodást, megelégednek a rossz helyzettel. Aki meg nem, az nagyon rosszul érzi magát, és ha tudná, akkor elhagyná az országot. Én autizmus nélkül el is költöznék végleg Magyarországról. Talán visszamennék a szüleimhez, testvéreimhez és az itt maradt ismerőseimhez látogatóba, de vissza nem költöznék soha többé. Sőt, talán még külföldön is diplomáznék. De mivel autista vagyok, ezért sajnos nem tudom megtenni, mert ahhoz legalább 90%-ban közelítenem kellene a neurotipikus lét felé, és nekem eléggé nehézséget okoz az önálló élet megtanulása, még annak ellenére is, hogy értelmes vagyok. Ráadásul nehezen megy a nyelvtanulás is annak ellenére, hogy sok szót és pár kifejezést tudok angolul. Az lenne egy jó megoldás, ha édesanyámmal mennék ki, de neki sincs se megfelelő képzettsége, nyelvtudása, sem a kora miatt nem alkalmaznák külföldön. Valószínű, hogy a családunk többi tagja is ezt az utat választaná. Még olyan sincs, hogy autistáknak legyen lehetőség más országban érvényesülni. Jó lenne, ha megszűnne ez a világ és egy jobba születnénk újra. :-(
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)