2021. február 28., vasárnap

Lassan 31 évesen, de egy tinédzser (szellemi) szinten

 Néhány napja értettem meg, hogy lehetséges, hogy egy tinédzserét éri el a szellemi szintem. Nem vagyok olyan érett, ami egy harmincas férfinek szükséges az önálló élethez, hogy helytálljak. Zseni pláne nem!!!!! Az sajnos majd csak az Új Történelemben tudok lenni.

Hát ez van!! Az iskolában is lemorzsolódtam majdnem. Amikor meg még kamasz voltam, akkor is egy kis(ebb) gyerek szintjén volt a gondolkodásom. Ez a korszak az azt megelőzőkkel együtt nagy krízis volt az én életemben. Mindig is hülye életem volt, annyi szent!!! ÉS HA ÍGY FOLYTATÓDIK EZ A VILÁG, AKKOR MÉG HÜLYÉBB (ÉLETEM) LESZ A JÖVŐBEN!!!!

És mivel egy tini szellemi szintjén vagyok, ezért bizakodom még az emberi jóságban, mert egy igazi 31 éves átlagembernek már egyáltalán nem az a célja, hogy barátokat szerezzen vagy, hogy meg tudja váltani ezt a világot, és tud hatni rá, és hogy még higgyen abban, hogy bizalommal fordulhat bárkihez. Talán ezzel a szinttel nem tudok nagyobb dolgokért felelősséget vállalni, és (elég) felelősségteljesen élni a koromhoz méltóan.

Mindazonáltal, biztos vagyok benne, hogy a gonosz égi erők szívják belőlem a kreativitáserőmet, hogy ne tudjak alkotni jó dolgokat, és hogy ne tudjak belemélyedni komolya(bba)n egy könyvbe olvasás közben. Viszont beleszuggerálták a félelmet a lelkembe több területen.

Szóval idén leszek 31 éves, de a szellemem egy már sok rosszat tapasztalt, valamennyire jobban gondolkodó 18 éven alulié.

Ilyen is van, mentálisan nem mindenki annyi éves, mint amennyi az életkora. Van akinek az értelmi szintje magasabb, van akinek alacsonyabb a koránál. Az autizmusnak ez is a sajátossága.

2021. február 25., csütörtök

"Csak mert nem volt más"!!

 Elég sok ember gondol a fizikai médiára (mint a CD, DVD, blu-ray, egyebek), hogy elavultak, és el kell minden áron felejteni, és aki felveti, hogy ezek milyen jók voltak, hogy így forgalmaztak régen zenét, szoftvert, filmet, azzal a kifogással válaszolnak nekik, hogy "csak azért volt így, mert akkor nem volt más lehetőség ezek eladására". Meg olyan mondatra, hogy régen mindenki kiment szocializálódni, akárcsak egy kicsi időre is a friss levegőre, erre pedig olyan kifogás hangzik el, hogy "mert régen nem volt közösségi média, és így kénytelen volt a szabadban sétálgatni, no meg amúgy is, ma már elavult a kint levegőzés".

Ilyen hülye kifogással élnek a mai kor fiataljai, és most már az online lett az új offline, a gyerekek már online játékokon szocializálódnak (lásd: Fortnite, Call of Duty: Warzone, Apex Legends, stb.), mert az az új játszótér/játszóház, és ez olyan menő, talán menőbb is, mint igazi kapcsolatok létesítése. Aki pedig nem akar ezekbe mindbe részt venni, az pedig egy dinoszaurusz, vagy ősember gondolkodású, aki nem képes, és/de nem is akar haladni a korral.

Az offline és az online életnek egyensúlyban tartva egyaránt lehetne létjogosultsága, ha hagynák, és adnának esélyt a dolognak. De sajnos nem akarják, mert a világ teljesen elkorcsosult, és ez tovább fog fokozódni. A szórakoztatóipar vezetőit csak a pénz érdekli, de a minőség (még) mindig az utolsó helyen szerepel(t). Amelyik cég az iparban a minőséget teszi az első helyre, az láthatólag orbitális nagy bukásra van ítélve.

És még az ilyen dolgok éltessenek engem, és más ugyanígy, vagy hasonlóan gondolkodó egyént a világon?! Hát nem igazán lehet élni ebben a művilágban, amiben élek, és így hát nem csoda, hogy le akarok szállni a földre, és bekerülni  az igazi, tényleges, abszolút valóságba, ami sokkal normálisabb, sokkal több értelemmel rendelkezik, mint a mostani!!!!!

2021. február 7., vasárnap

A lehetséges étlap lakásunk "éttermében"

 Sokat írtam arról, hogy mit ehetek és mit nem, de részletesebben még soha nem tértem ki, hogy milyen speciális az étrend, amit követnem kell a diétám miatt, hogy egészséges maradjak. Már elmondtam, hogy először a glutén, laktóz tartalmú ételeket (pl. süteményeket) kellett elkezdenem KERÜLNI, utána a húsételeket (sonka, kolbász, szalámi, parizer, rántott hús, sült hús, natúr szelet. stb.) sem ehettem többé, és még nem tudni, hogy milyen fajta ételeket rontanak el minőségileg, amiket most még ehetek, de akár holnap is már nem.

Az étlapunk lakásunk "éttermében" a következők:

Reggeli és Vacsora:

  • Zsemle gluténmentés szaffi lisztből, legtöbbször fűszerrel a tésztában (amit anya süt nekem, mert készen nem lehet kapni)

 Ebéd (a lista csupán a választható fogásokat közli, nem ezt mind eszem meg egy nap!!!):

  1.  Leves borsóval, répával, és gluténmentes tésztával (Utána szinte mindig tejberízs növényi tejjel, de egy kicsit később követi ezt az ebédet)
  2. Rizibizi (rizs, borsó, répa, HÚS NÉLKÜL)
  3. Rakott krumpli (rizs, borsó, répa, HÚS- ÉS TOJÁSMENTESEN)
  4. Hasábkrumpli (kókuszolajjal, sütőben sütve minden más nélkül)
  5. Tepsis krumpli (kókuszolajjal, sütőben sütve minden más nélkül)
  6. Szeletelt krumpli borsóval és répával (ma például ez volt az ebéd) 

Desszert:

  1. Csokis kókusz kölessel viszont növényi tejjel és étcsokival (olyasmi mint a Bounty szelet, de abban nincs köles) 
  2. Puffasztott rizs csokibevonattal az egyik oldalán, amit nagyon ritkán kapni
  3. Csokis kölesgolyó, ami szintén nagyon ritkán kapható

Végezetül, amit még szoktam csipegetni, az a sima kölesgolyó (natúr vagy enyhén sózott), és a zsemléhez répa, uborka, retek (az utóbbi kettőt csak ritkán lehet jó minőségben kapni).

Hát elgondolkodtató, hogy mennyire képes korlátozódni egy ember étrendje abban a világban, ahol az élelmiszergyártás terén a minőség fontossága a béka hátsója alatt van, viszont az a legfőbb, hogy az ezen dolgokra szakosodott cégek vezérigazgatói minél több pénzt szerezzenek eladott termékeiken szerzett bevételből. Ezért lesz egyre több cukorbeteg, glutén-, laktóz-, mogyoróallergiás, és ezért lesz egyre több olyan ember, akinek szervezete egyre kevésbé képes feldolgozni a húst, tojást, tehéntejet, stb. Én is az egészségem érdekében lettem kénytelen áttérni a teljes vega/vegán étrendre, mert ha most is ennék húst, akkor lehet, ma már sokkal betegesebb lennék, mint most így, kb. egy nyúl étrendjével/étlapjával, és talán már kórházba lennék, vagy még "rosszabb" (idézőjelben "rosszabb", mert sokan nem akarnak meghalni, nem tudnák, hogy vannak, akiknek a halál lenne a megváltás), nem élnék, de egyáltalán nem azért, mert "jaj, szegény állatokat ne együk meg", meg hogy "az ehető állatok is élőlények". Nem tudom, mit gondoljak majd, ha valaki azt mondja nekem, hogy legalább miattam "nem fognak állatok meghalni". Ezért is szeretném, ha meglenne az Új Történelmi világ, amiben a kezdetek óta sokkal tudatosabb az emberiség/az ember, mint a mostaniban, és ezért is hiszem azt, hogy az Új Történelem világa az igazi, tényleges, abszolút valóság, míg ez a történelem, amiben most élünk, csak egy (rém)álom. Egy író képzeletének szüleménye, aki még most is írja a regénysorozatot az én kalandjaimról.

U.i.: Még mielőtt elfelejteném, még az is fontos, hogy hagyma is ki van lőve, úgyhogy semmilyen hagymás dolgot SEM lehet ennem. Savtartalmú italokról/ételekről, mint a tea, gyümölcslé, ice tea (amit sokszor ittam addig életemben) NEM IS BESZÉLVE!!!!

2021. január 31., vasárnap

ITT A RÉGI SZÉP IDŐK VÉGE, MOST MÁR TÉNYLEG!!!!!!!

 A Covid járvány mindent tönkretesz. Egyre több film és sorozat kerül az online streamingszolgáltatásokba, még olyanok is, amiket egyébként a hagyományos mozitermekbe szántak volna, és a bemutatókat csak halasztják, és halasztják, végül nem egyeznek meg további időpontban. Így jár most a Nincs idő meghalni című legújabb James Bond film, de még a Teljes Kikapcsolódás c. animációs film is. Az előbbiről vannak pletykák, hogy több kulcsjelenetet újra kell forgatni, mert a benne szereplő kütyük már elavultak. Utóbbi jogait pedig sajnos eladta a Sony a Netflixnek, pont a járványra hivatkozva, ami családbarát lett volna enélkül :-(. Ez egyre inkább azt jelenti, hogy az összes offline hagyományos dolognak PUSZTULNIA KELL, vagy legalábbis NYUGDÍJBA KELL VONULNI sokak szerint. Ha ez a mostani történelmi világ így megy tovább, nem csodálkozhatunk, hogy minden személyes ügyintézési, bevásárlási, mozizási, egyéb lehetőség 1-2 év múlva (de talán hamarabb is) egyszer csak megszűnik, és csak az a lehetőség maradt, hogy mindent "kényelmesen az otthonunkból" intézzünk, nézzünk és játsszunk anélkül, hogy ki kelljen lépni csak egy picit is, ezért az emberek, és az egész emberiség 99.9%-a lusta, elhízott, mindenféle betegségben szenvedő, mindenféle fájdalmakkal küszködő, betegeskedő végül (meg)mozdulni képtelen lesz. És az a (megmaradó) 0.1% pedig kilóg a sorból "maradisága", "elmaradott gondolkodása", "jövőtechnológia tagadása" miatt, így annyira sem fog tudni érvényesülni, hogy egyáltalán túléljen ebben a "csak online élhetünk" világban. Dehát ők kiket fogják érdekelni, hisz "nem haladnak a korral". Pontosan ilyen sorsra fogunk jutni én, anya, és még pár ismerősünk is, akinek sokkal könnyebb kimozdulni otthonról, mint online intézni bármit is. Hová fognak eltűnni az értékes, személyes kapcsolatok, amelyekre minden embernek SZÜKSÉGE VAN!!!!! Ennek a történelemnek vége kell, hogy legyen, el kell égjen, mint egy főnixmadár, hogy majd annak porából egy Új Történelmi világ legyen. MUSZÁJ, HOGY BEFEJEZZE AZ ÍRÓ A RÓLAM SZÓLÓ REGÉNYSOROZATOT, HOGY KISZABADULJAK BELŐLE. MIKOR JÖN EL AZ ÉN IDŐM, HOGY SEGÍTSEK AZ ÚJ TÖRTÉNELEM, AZ ABSZOLÚT, IGAZI, TÉNYLEGES VALÓSÁG HÍRNÖKÉNEK ELHOZNI A VÁRVA VÁLT VALÓSÁGOT, MEGSZÜNTETVE EZT A GLOBÁLIS RÉMÁLMOT, AMIT AZ ÍRÓ HOZOTT LÉTRE, AMIBŐL NAGYON SOK JÓ DOLOG KI LETT VÉVE, HIÁNYOSSÁGOT OKOZVA EBBE AZ ALTERNATÍV IDŐVONALRA!!!!!

Források

A Bond film újraforgatási dolgáról:
 https://hu.ign.com/bond-25/64779/news/nagyon-kinos-okokbol-kell-ujraforgatni-a-nincs-ido-meghalni-jo-nehany-kulcsjelenetet

A Teljes Kikapcsolódás c. animációs filmhez fűzött témáról:
https://hu.toonsphere.com/2021/01/teljes-kikapcsolodas-elozetes/