Az egész életem egy orbitális nagy időpazarlás. Tudom, mert minden lehetőség, de még az abszolút valóság felé vezető irányban is húzza valami az időt.
Amik történnek a világban úgy általában, és az, hogy rohadt gyorsan telik az idő a negyedmásodpercekkel, másodpercekkel, percekkel, órákkal, napokkal, hetekkel, hónapokkal, évekkel és évtizedekkel együtt, talán annak a jele is, hogy már egyre kevesebb dolgot képes ráerőltetni a rólam szóló regénysorozatában az író annak ellenére, hogy már az olvasói is skandálják neki, hogy legyen vége a történetemnek anyámmal, de úgy látszik, hajthatatlan.
Nem tudom, mit akar még az író tőlem. Talán azt, hogy adjam fel az összes erőfeszítésemet, hogy minél kevesebb segítséggel tanuljak meg élni, és hagyjam magam sodródni az árral?! Ki tudja?!
A világ egyre inkább megtébolyul, és egyre távolabb áll a valóságtól, ami sokkal jobb lenne, mint ez.
Jó lenne, ha az idei év végére írna az író egy csattanót, akár az én halálommal is valamilyen módon, és végleg, végképp legyen befejezve, végre eldöntve, hogy:
VÉGE!!!
Én pedig a lelkemmel bekerülök az én születési dátumomba, de már az igazi, tényleges valóságban megszületve újrakezdeném az életemet, ami csoda szép jövővel kecsegtet, kb. 200 IQ-s zseni elmével, családdal, remek munkahellyel az életemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése