Sokszor kaptam életem során, hogy "csak hisztizek", amikor problémáim vannak, és nem értik meg.
Először az óvodában (amiről már írtam, hogy az egyetlen autista óvoda volt abban az időben), aztán az iskolában utaltak rá (akár burkoltan is), majd egy közösségben, azután egy lakóotthonban, végül egy közeli nagyobb városban elhelyezkedő munkahelyen éreztették ezt velem, hogy csak hisztik a problémáim.
Mindezt azért, mert nem tudták, talán még nem is akarták megérteni, mik zajlanak bennem, mert az emberek az autizmus jelenlétét figyelmen kívül hagyják. Egy autistától is azt várják, hogy tegye félre az autizmusát bizonyos helyzetekben (lehetőleg állandóan). Az autizmus nem egy kifogás, az a személyiség része, nem lehet ki-be kapcsolgatni sőt, az autizmus uralkodik az emberen. Valami alattvalónak voltam kezelve, nem pedig partnerként (valamennyire, valamilyen megfelelő formában).
Nem tudom, hogy kerülök-e az életem során olyan helyre, ahol megértően, partnerként szeretnek, és akarnak tanítani, foglalkozni velem.
Nem tudom, hogy édesanyámon, és még 1-2 emberen kívül lesz-e valaki, aki megért engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése