A számítógépes főnix és egy másik gondolat

Az én számítógépem egy igazi főnix. A legendás tűzmadárhoz hasonlóan létezik.

Olykor (de szerencsére nagyon ritkán) nem indul be a Windows, és alaphelyzetbe kell állítani a rendszert, szerencsére a személyes helyi fájljaim megtartása lehetséges. Előtte van, hogy lelassul, valami nem működik, stb. Majd megjelenik egy diagnosztikai vizsgálat az indulás után, de amikor rákattintanék arra, hogy visszatérés a Windowsba, egyszerűen újraindul, és addig nem enged be, amíg az alaphelyzetbe állítást nem végzem el. De mintha tisztább lenne a gép utána. Kb. olyan, mint amikor a főnixmadár elöregszik, porrá perzselődik és egyszer csak elég, de utána a pórjából kibukkan, és megújulva megy tovább, mintha mi sem történt volna. Így viselkedik pár alkalommal az én főnixszámítógépem is annak ellenére, hogy első ilyen alkalommal bepánikoltam, és nem tudtam, mit kezdjek abban a pillanatban, és csak sejtésből tippeltem, hogy mire kattintsak. Jó elgondolás, mi?!

Az a bizonyos másik gondolat pedig arról szól, hogy többnyire kb. két év telt el mindazon lehetőségek közt (mint az iskola után az ország másik végén lévő alapítvány, utána lakóotthon, majd egy picivel később egy egyesület), amikben én és anya részt vettünk, és egy előző, az elcseszett életutamról szóló bejegyzésemben írtam róluk. A legutóbbi lehetőség utáni helyzet idei év végén lesz már három éve, és még nem történt semmi érdemi változás életünkben. És valószínűleg nem is lesz a mostani történelmi világban, mert nem ígérkezik semmi olyasmi, ami hosszabb távon jól működne, vagy ha mégis, nem biztos, hogy meg tudunk maradni véglegesen, vagy ilyen-olyan okokból nem tudnak esetleg engem fogadni. És ezt a helyzetet még a mostani helyzet is elmélyíti. Talán az új lehetőség, ami legközelebb eljön az az, amikor kikerülök innen, ebből a mostani történelmi világból, és az Új Történelmi világba születek újra, az én születési időmben, mint amikor a mostaniban is születtem. Az nagyon jó lenne, mert ebben a világban, amiben most kell élnem anyával, egyáltalán nem lesz jó jövőnk, pláne nekem, mert képtelen vagyok teljes életet élni az autizmusommal, bármennyire rugalmas és optimista is vagyok ebben az egyre őrültebb világban, ami már egy elmegyógybolygó (elmegyógyintézet az egész bolygón), amiben a kevés normálisabb ember a "pszichiáterek" csoportja.

ÉBRESSZEN FEL VALAKI EBBŐL A RÉMÁLOMVILÁGBÓL, HOGY VISSZAKERÜLJEK A VALÓSÁGBA, AMIT ELKÉPZELTEM!!!!