Ahogy elnézem, hogy mennyi feladat hárul édesanyámra az autizmusom miatt, és így egyre inkább elfárad, ez az arcán is meglátszik. Egyre gyorsabban csúnyul amiatt, hogy gyorsan öregszik. Persze, én sem vagyok sokkal szebb.
Azért is van az, hogy egyre inkább fárad, mert legfőképpen egyedül vagyunk a nagyvilágban.
Nincs biztosítva a jövőnk, és lehet, hogy addig nincs remény, amíg a mostani világunk él.
Hiába látjuk néha a jó oldalát is a világnak, a reális gondolkodásunk miatt észrevesszük, és érezzük az egyre több nehézséget, az egyre nagyobb terhet.
De nem csak anya nem bírja egyre jobban, még nekem is egyre nehezebb élnem ebben a világban.
Ha én nem lennék, akkor anya sokkal kiegyensúlyozottabban élne, bármennyire is nem miattam "szenved", amit meg is szokott mondani nekem, ha ilyet felvetek.
Talán meg tudnék tanulni olyan fontos dolgokat, mint a bevásárlás, az ügyek intézése és levél vagy csomag feladása postán, de ennek több olyan bonyolult akadályozó tényezője van bennem, amit képtelen vagyok még édesanyámnak is megmagyarázni, hiába szeretném.
Végezetül, hogy egyre siralmasabb a világ amúgy is. Sok helyen kötelező a nőknek kisminkelten megjelenni, a minőség minden dolog gyártásánál az utolsó helyen szerepel, és a profit az elsőn, az autistákat pedig "elromlott, eltörött dolgokként" kezelik, akik javításra szorulnak. Valamint egyéb baromságok is vannak a világban.
Egyetlen út, hogy a valószínű nem valódi mostani világból ki tudjunk törni, és egy párhuzamos világ másik oldalán kötnénk ki!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése